Aktuális

Magyar lehet Szlovákia új kormányfője

Az egyik cseh napilap arról ír, hogy a szlovák kormányválságból Bugár Béla, a Most-Híd párt elnöke jelentené a kiutat.

A szlovákiai kormányválságot eddig Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kezelte a legjobban, ezért kiutat jelenthetne a válságból, ha ő lenne Szlovákia új kormányfője – állította a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap szerdai kiadásában.

A kormánykoalíciós Most-Híd párt elnöke „a mai helyzetben nemcsak kiutat jelentene a válságból, esélyt Szlovákia megújulása számára, hanem biztosíték lenne arra is, hogy többek között (Ján) Kuciak meggyilkolását is kivizsgálják” – írja Lubos Palata, a közép-európai témákkal rendszeresen foglalkozó szerző.

Úgy véli: Bugár Béla az az ember, „aki az ellenzéki tüntetéseken is képes felállni a színpadra, és úgy megnyugtatni a szlovákokat, hogy többségük elhagyja az utcát, és hazamegy”.

Lubos Palata szerint ugyanis nem Robert Fico, hanem Bugár Béla volt az, „aki eddig jól megbirkózott a válsággal”.

A kérdés csak az, képes lenne-e már Szlovákia elviselni, hogy egy magyar álljon az élén?

– teszi hozzá a szerző.

Jegyzetében Palata úgy véli, hogy Robert Fico kormányfő a maga ásta verembe esett bele, amelynek nem biztos, hogy bármi köze is van Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásához. Robert Kalinák belügyminiszter, aki már bejelentette lemondását, így nem lehet Fico utóda, bár a válság során nem követett el hibákat. Fico azonban igen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top