Aktuális

Táncolni és iskolába is járna a balesetéből felépülő Burkus Vanessza

Gyógytornásza azt mondja, Burkus Vanessza 90 százalékban felépült. A lány ősztől újra iskolába járna.

Szépen javul Burkus Vanessza állapota. Az akkor 19 éves lány tavaly nyáron szenvedett súlyos autóbalesetet Bulgáriában, ami után kómába esett. Miután hazahozták, előbb kórházban, majd a Szent Vincent Rehabilitációs Központban kezelték.

burkus vanessza (forrás: RTL Klub)

Burkus Vanessza (forrás: RTL Klub)

A lány most is minden nap jár a rehabilitációs intézetbe, és rengeteget fejlődött. „Nagyjából 90 százalékos állapotban van, sokat erősödött. Most már olyan gyakorlatokat is el tud végezni, amelyeket sportolóknak szoktunk adni” – mondta a Délmagyarnak Lengyel Dóra gyógytornász. „Már csak finomhangolásokat kell végezni, például a bal lábát erősíteni és az egyensúlyát fejleszteni.

Vanessza a rehabilitáció mellett angolt tanul, és ősztől folytatná az iskolát is. A baleset előtt három évig társastáncra járt, most ezt is folytatni szeretné.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top