Aktuális

Kerekesszékes férfit löktek a négysávos útra

A megdöbbentő eset egy pécsi buszmegállóban történt.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik Pécsett, egy buszmegállóban a járókelőkkel kötekedtek, illetve egy személyt bántalmaztak tavaly novemberben.

A két elkövető – egyikük kerekesszékes – ittas állapotban kötekedett a buszra várakozó utasokkal. Egy idő után egymással kerültek összetűzésbe, majd a tolószékben ülő férfit a társa a négysávos útra gurította – írja a pécsma.hu.

A buszmegállóban tartózkodó sértett a kerekesszékes férfi segítségére sietett, és visszatolta őt a járdára. Erre a mozgássérült férfi társa több alkalommal ököllel fejen ütötte és lefejelte az önzetlen segítőt, sőt a mozgássérült férfi is hasonlóképpen bántalmazta – annak ellenére, hogy a sértett mentette az életét. Csupán a megállóba érkező busz vezetőjének felszólítására hagyták abba a sértett bántalmazását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top