Aktuális

Átment az úttesten a gyalogos, mire a rendőr megverte, lesokkolózta és fojtogatta

Az esetről februárban került elő egy videó. A járőr kérte a felmondását, azóta le is tartóztatták.

Christopher Hickman rendőrjárőr egy augusztusi hajnalon látta meg Johnnie Jermaine Rusht, amint az az úttesten sétálgat az észak-karolinai Asheville-ben. Autók éppen nem voltak a közelben, de Hickman és társa felelősségre akarták vonni Rusht, amiért az úttestre lépett, ezért odaléptek hozzá, Rush viszont – vélhetően ittasan – először el akart futni a rendőrök elől.

asheville christopher hickman rendőr

Christopher Hickman

Hickman utolérte, a földre lökte, hosszan ütötte a fejét, majd megrázta őt a sokkolójával, végül fojtogatta is az ekkor már percek óta a földön fekvő férfit. Rush panaszt tett a rendőrségen, Hickmanre pedig ezután csak adminisztratív munkát bíztak. Az ügynek most februárban lett folytatása, mikor nyilvánosságra került a Hickman testkamerája által készített felvétel. Hickmannel közölték, hogy ki fogják rúgni, mire maga mondott fel. Ezek után elrendelték a letartóztatását. A CNN Hickmant és Rusht is meg akarta szólaltatni, de egyikőjük sem nyilatkozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top