Aktuális

Pornósztár perelte be az amerikai elnököt

A pornós azt állítja, Donald Trump nem írt alá semmiféle hallgatási szerződést, így nyugodtan beszélhet arról, hogy korábban viszonya volt az akkor már nős ingatlanmogullal.

Stephanie Clifford, pornós nevén Stormy Daniels pert indított Donald Trump amerikai elnök ellen. A nő azt állítja, hogy még elnöksége előtt – ellenben már azután, hogy feleségül vette Melania Trumpot – viszonya volt a férfival. Korábban mi is írtunk róla, hogy a pornósztár elmondása szerint Trump azt szereti, ha elfenekelik, de nem is akárhogyan.

A Wall Street Journal januárban számolt be róla, hogy a 2016-os elnökválasztást megelőzően a leendő amerikai elnök ügyvédje, Michael Cohen kifejezetten abból a célból hozott létre egy céget, hogy Cliffordnak 130.000 dollár hallgatási díjat utaljon át. Az ügyvéd múlt hónapban írásban erősítette meg, hogy valóban fizetett a nőnek. Erre leginkább azért lehetett szükség, hogy se Donald Trumpot, se az érdekeltségi körébe tartozó Trump Organizationt ne lehessen tiltott kampánytámogatással megvádolni.

Stormy Daniels nagy vihart kavart Washingtonban (Fotó: Getty Images)

„Annak ellenére, hogy Mr. Trump nem írta alá a hallgatási megállapodást, Mr. Cohen átutalta a 130 000 dollárt Ms. Clifford ügyvédjének számlájára” – áll a mostani periratban. „Tette ezt annak ellenére, hogy nem volt szó semmiféle jogi megállapodásról, sem írott titoktartási nyilatkozatról, amely megtiltaná Ms. Clifford számára, hogy elmondja Mr. Trumpról az igazságot.”

A dokumentumban ezen felül azt is megemlítik, hogy Cohen azóta több alkalommal is kísérletet tett rá, hogy elhallgattassa Cliffordot.

Donald Trump tagadja, hogy találkozott volna a nővel, akinek az ügyvédje fizetett, hogy ne mondja el, hogy találkoztak (Fotó: Getty Images)

„Folyamatosak a megfélemlítési kísérletek, amelyek arra irányulnak, hogy elhallgattassák Ms. Cliffordot, és így védjék Mr. Trumpot” – olvasható a dokumentumban. „Például 2018. február 27-én Mr. Cohen egy hamis jogi eljárást indított Ms. Clifford ellen, anélkül, hogy erről bármiféle értesítést küldött volna, vagy az alapvető jogi eljárásrendet figyelembe vette volna.”

A legszebb az egészben, hogy bár Trump ügyvédje elismerte, hogy kifizette Cliffordnak a pénzt, az amerikai elnök minden létező alkalommal tagadja, hogy valaha is találkozott volna a pornóssal, mint ahogy azt is, hogy viszonyuk lett volna. Felmerül a kérdés, hogy az elnök ügyvédje akkor miért fizetett ki neki több mint 32 millió forintnak megfelelő dollárt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top