nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Kötelező befizetni, de semmit nem kapnak a vállalkozók a kamarai díjért

Kötelező befizetni, de semmit nem kapnak a vállalkozók a kamarai díjért

Hét éve érvényes a törvény, amit ráadásul lehetetlen 100 százalékig betartatni.
NLCafé
f Ajánlom

Hét évvel ezelőtt Magyarországon német mintára szervezték át a hazai kereskedelmi és iparkamarák működését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2012 januárja óta a gazdálkodó szervezeteknek kötelező regisztrálni a székhelyük szerinti kamaránál, és minden évben 5 ezer forintos hozzájárulási díjat kell fizetniük a testületnek. Ezért a díjért cserébe azonban semmit nem kapnak a vállalkozók – írja a G7.

A hírportálnak egy budapesti vállalkozó nyilatkozott, aki elmondta, hogy a fővárosi kamarától a fizetési felszólításon kívül semmit nem kapott, még egy hírlevelet sem az év eleji adó- és egyéb jogszabályok változásairól. Holott a „német minta” jó esetben azt jelentené, hogy a vállalkozók színvonalasabb szolgáltatást kapnának.

A lap szerint még az sem világos, hogy pontosan hány szervezetnek kellene regisztrálnia a törvény alapján. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint nagyjából 750 ezer cégre vonatkozik a kötelező regisztráció, ehhez képest 2016-ban mindössze 606 ezer vállalkozás fizetett, vagyis a cégek ötöde nem utalta át ezt az összeget.

Az MKIK főtitkára szerint azért is nehéz nyilvántartani a kötelezettek névsorát, mert nap mint nap jönnek létre és szűnnek meg a vállalkozások. Az egyéni vállalkozói és a cégnyilvántartások alapján ugyan elérhető egy teljes körű lista, ez azonban azokat a cégeket is tartalmazza, amelyek kötelezően az agrárkamara tagjai. Az MKIK szerint többek között emiatt is lehetetlen 100 százalékig betartatni ezt a törvényt.

A G7 szerint a jelenlegi helyzet mégis előnyös a kamaráknak, így ugyanis komoly bevételre tesznek szert még akkor is, ha a vállalatok egy része nem fizet.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]