Aktuális

Hajósi vadászbaleset: tarkón lőhették a hajtót

Egy hónappal a hajósi vadásztragédia után szólalt meg a lelőtt hajtó bátyja. Mihály szerinte testvérét tarkón lőtték, két gyermeket és két unokát hagyott hátra.

Esélye sem volt a túlélésre a februárban történt hajósi vadászbalesetben meglőtt hajtónak. A hírek szerint a 48 éves Lászót, aki hajtóként vett részt a vadászaton, egy szegedi vadász tölténye találta el.

Az elhunyt férfi testvére úgy tudja, tarkón találta öccsét a figyelmetlenül kilőtt golyó, bár hivatalos papírokat még nem kaptak az ügyben. A család értetlenül áll a baleset előtt, ugyanis a hajtók direkt láthatósági mellényt viselnek, hogy elkerüljék a hasonló tragédiákat.

Az öcsém két gyerekét és két lányunokáját hagyta itt. Nekem is nagy tragédia, mert ő volt az egyetlen testvérem, a szüleink is elmentek már, nélküle magamra maradtam – mondta megtörten Mihály a Borsnak.

Mindenesetre ha kiderül, hogy a tettes etikai hibát vétett, akkor remélem, megbüntetik, és nem ússza meg egy felfüggesztettel! – tette hozzá az elhunyt testvére.

A gyilkos golyót egy 50 éves szegedi vadász lőtte ki, akit szintén nagyon megviseltek a történtek. T. Zsolt bocsánatkérése elől László családja elzárkózott, mert túl friss még a gyászuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top