Aktuális

Véget ért a belső vizsgálat Kerényi Miklós Gábor ügyében

Lezárta a belső vizsgálatot a Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor szexuális zaklatási ügyében.

Kerényi Miklós Gábort az után bocsátotta el nyolchavi fizetésének megfelelő végkielégítéssel az Operettszínház, hogy többen név nélkül, Maros Ákos pedig nevét vállalva vádolta szexuális zaklatással a rendezőt.

A színház az elbocsátáson túl belső vizsgálatot is indított az ügyben, amit ma lezárt. A vizsgálat eredményéről közleményt adott ki a teátrum:

Kerényi Miklós Gábor – MTI Fotó: Kallos Bea

„A belső vizsgálat feladata az információgyűjtés és értékelés volt. A lefolytatott eljárás során a feltárt eseményekkel kapcsolatban közvetlen tanúk vagy egyéb bizonyítékok nem merültek fel. A konkrét esetben a belső vizsgálat által összegzett információk a 2017. novemberi döntéseken túl, további munkajogi következményt nem alapoznak meg” – nyilatkozta dr. Lehner Katalin, a Budapesti Operettszínház ügyvédje, aki a személyiségi jogok védelmében több információt a vizsgálatról nem kívánt közölni.

A színház tudomása szerint a belső vizsgálat időtartama alatt a vizsgálat tárgyával összefüggésben senki nem tett feljelentést, illetve nem terjesztett elő magánindítványt, ez utóbbival egyébként kizárólag a sértettek élhetnek.

A színház vezetősége szakmai szervezetekkel együttműködve dolgozik egy olyan protokoll kialakításán, mely segít elkerülni az esetleges jövőbeli eseteket. A Budapesti Operettszínház az ügyet lezárta, a jövőben a művészi feladatokra és a további munkára koncentrál.”

Blikk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top