Aktuális

Gyilkosság áldozatát találta meg két járókelő Debrecenben

Eddig úgy tűnt, természetes halállal halt meg az a középkorú nő, akinek holttestére járókelők bukkantak a debreceni Nagyerdőn. Most kiderült, hogy a nőt megölték.

Február 19-én Debrecenben, a Nagyerdőben holtan találtak rá járókelők egy nő holttestére – írja a police.hu. A helyszíni vizsgálatok alapján akkor még úgy tűnt, az asszony halálát nem idegenkezűség okozta, a rendőrség munkatársai közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint folytatták le a helyszíni szemlét és halottszemlét. 

Valami azért mégiscsak szemet szúrhatott a hatóságnak, mert igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy az 55 éves, debreceni nőt meggyilkolták.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Az elkövető felkutatására és azonosítására nagy erőket mozgósított a rendőrség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top