Aktuális

Csúnya trükkel csalták ki a nyugdíjas férfi pénzét

Trükkös csaló látogatott meg egy idős, kecskeméti férfit, akit rászedett, és elvette a nyugdíját. A 43 éves lőrinci férfit tegnap elfogták a rendőrök.

Szerencsére már őrizetben van az a szélhámos, aki kicsalta egy idős férfi nyugdíját. A megdöbbentő eset Kecskeméten, a Serfőző utca egyik házánál történt január 8-án dél körül. A rendőrség tájékoztatása szerint a 43 éves gyanúsított becsöngetett az idős sértetthez, és postásellenőrnek adta ki magát, aki a nyugdíjakat ellenőrzi. A nyugdíjas férfinak azt mondta, hogy a posta hamis bankjegyekkel fizette ki a legutóbbi nyugdíjat, így meg kell vizsgálnia a pénzt.

Az idős férfi elhitte a mesét, kihozta a pénzt a házból, amit átadott az álellenőrnek, aki azzal ismeretlen helyre ment.

Az ügyben nyomozó rendőrök beazonosították, majd 2018. február 20-án este elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható lőrinci lakost, akit csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top