Aktuális

Keresztapja próbálta megerőszakolni a borsodi tinilányt

Kölcsönért indult keresztapjához, a férfi azonban elcsalta, és megpróbálta megerőszakolni. Unokatestvérei mentették meg.

Az akkor még csak 17 éves kamaszlánynak és családjának keresztapja korábban már többször is adott pénzt. Aznap is kölcsönért indult unokatestvéreivel a férfihez, aki részegen nyitott ajtót. Ezt követően a keresztapa meglehetősen furcsa mesét adott elő arról, hogy neki is kölcsön kell kérnie valakitől, hogy pénzt adhasson, ahova elhívta magával a tinilányt is.

Az unokatestvéreknek az lett gyanús, hogy megtiltotta nekik, hogy velük tartsanak. Szerencsére távolról követték a párost, így meg tudták akadályozni, hogy a keresztapa megerőszakolja 17 éves unokatestvérüket. A férfi ugyanis ahogy egy fás-bokros területhez ért a lánnyal, azonnal rávetette magát.

Az őket követő fiatalok rángatták le őt a lányról, és ők értesítették a hatóságokat is. A férfi először csütörtökön áll majd bíróság elé, az ügyét Debrecenben tárgyalják – írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top