Aktuális

Kevesebb bűncselekményt követtek el tavaly Budapesten

Minimálisan, de csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben. Ez derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság által készített beszámolóból,

A budapest.hu-n csütörtökön közzétett, a BRFK múlt évi tevékenységéről beszámoló dokumentum szerint tavaly a bűncselekmények száma 0,1 százalékkal, 62.934-ről 62.870-re csökkent. A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 8,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 15.959, míg tavaly 14.641 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban. 

Emberölés, testi sértés

A Budapesten elkövetett emberölések száma a 2016-ban regisztrált 44-ről 2017-ben 34-re csökkent. Szándékos befejezett emberölés 2016-ban 21 esetben, 2017-ben 15 esetben történt. Emberölés kísérletéből 2016-ban 18-at, tavaly 16-ot regisztráltak.

A testi sértések száma 1,3 százalékkal csökkent, 2075-ről 2048-ra. A súlyos testi sértések számában 9,1 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 1237 esetet, 2017-ben 1124-et regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma a 2016-os 6-ról a 2017-ben 3-ra csökkent a fővárosban. A beszámoló szerint a kiskorúak veszélyeztetésében 34,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: 2016-ban 137, míg 2017-ben 184 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában 39,2 százalékos a növekedés: 2016-ban 120, 2017-ben 167 jogsértést regisztráltak Budapesten.

Lopások

A vagyon elleni bűncselekményeken belül 11,9 csökkenés figyelhető meg a lopások számának alakulásában (betöréses lopásokkal együtt), 2016-ban 29.011, 2017-ben 25.552 lopást regisztráltak. Az autólopások száma 1195-ről 998-ra, 16,5 százalékkal csökkent, gépjárművek feltörése 2096-ról 1768-ra, 15,6 százalékkal mérséklődött. A lopáson belül 24,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten, számuk a 2016-os 3967-ről, 2994-re csökkent 2017-ben. A rablások számában is csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 465, 2017-ben 270 rablást regisztráltak, ami jelentős, 41,9 százalékos csökkenést jelent.

A beszámoló szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményessége 2016-hoz képest 40,6 százalékról 48,3 százalékra emelkedett.

Budapest területén a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2,2 százalékkal, ebből a halálos kimenetelű balesetek száma 12,5 százalékkal, a súlyos kimenetelű balesetek száma 1,3 százalékkal, a könnyű kimenetelű balesetek száma 2,3 százalékkal csökkent.

A beszámoló szerint a rendőrség átlagos reagálási ideje – ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti – 2016-ban átlagosan 14 perc, 2017-ben 12 perc 33 másodperc volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top