nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Segítség, jogsit akar a gyerek!

Segítség, jogsit akar a gyerek!

Először gyerekülés nélkül utazni az autóban, először az anyósülésre ülni – ezek a gyerek és a családi autó kapcsolatának nagy fordulópontjai. Aztán egyszer csak felvirrad a nap, hogy ugyanaz a gyerek azzal áll elő: ő bizony jogsit szeretne szerezni. Ez általában akkor válik aktuálissá, mikor betölti a 17. életévét – pedig a KRESZ szerint amúgy már három hónappal előtte is elkezdheti a tanulmányait, csak a gyakorlati vizsgát nem teheti még le. Anya-apa általában ilyenkor bajban van: hová írassuk be a gyereket, és mire figyeljünk a megfelelő autósiskola és oktató kiválasztásakor?
Szilágyi Diána
Szilágyi Diána
f Ajánlom

Amikor valaki megtanul autót vezetni és erről bizonyítványt – jogosítványt – is szerez, a legfontosabb tudnivaló az, hogy tulajdonképpen egy szakmai tudást szerez meg. Vezetés közben pedig a gyerek valós veszélynek van kitéve, így nem mindegy, milyen mennyiségű és minőségű tudással vértezik fel a tanulás során.

30 óra helyett 580 kilométer

Ma ahhoz, hogy valaki jogosítványt szerezzen, a jogszabály 30 óra kötelező gyakorlatot ír elő. Ez talán elég volt a hatvanas években, amikor még Budapesten is viszonylag alacsony volt a személyautók száma, ám manapság biztosan nem az. 30 óra alatt nem lehet elsajátítani készségszinten az autó kezelését és a forgalmi helyzetek felmérést, a gyors és helyes döntéshozatal kialakítását. Ezért is változtatták meg a közelmúltban úgy a jogszabályt, hogy minimum 580 kilométert kell vezetni, mielőtt vizsgára megy a gyerek. Ez alsó hangon is 50-60 gyakorlati órát jelent, ezért is érdemes arra felkészülni, hogy a gyerek jogosítványához több óra szükséges, mint a 30 óra alapóraszám. Még az is előfordulhat, hogy ennél is több kell neki ahhoz, hogy valóban biztonságosan vezessen később. De ha belegondolsz abba, hogy így kisebb eséllyel történik majd baja az utakon, talán megéri ez a befektetés.

Mielőtt leteszitek voksotokat egy autósiskola mellett, érdemes több iskola gyakorlati óráinak díját is összevetni – már csak azért is, mert a legtöbb autósiskola itt próbálja meg behozni az elméleti tanfolyam kedvezményeit. Szóval, ne ugorj feltétlenül a nagyon olcsó vagy ingyenes elméleti oktatással hirdetett tanfolyamokra!

Várólista itt is van

 

Tudnod kell azt is, hogy a nagy és sok tanulóval dolgozó iskolák esetében akár hónapokat is kell várnod arra, míg a gyerek a sikeres KRESZ-vizsga után tényleg kocsira kerül, és elkezdi a gyakorlást. Szerencsére sok kisebb autósiskola is működik, ahol ezt sokkal gyorsabban elérheted.

Az elméleti oktatás ma már sok iskolában online formában is hozzáférhető, így az egyébként is leterhelt középiskolás megúszhat egy csomó utazásra fordított időt. A gyakorlattal ilyen szerencsétek már nem lesz, ott menni kell, pont.

Hogy mit tarts szem előtt a megfelelő időszak és autó kiválasztásakor, arról megkérdeztem a több mint 40 éve tanító Szilágyi Árpád mesteroktatót:

„Az őszi és téli időszakban tanulók találkoznak inkább olyan időjárási körülményekkel, amik később is nehézséget okozhatnak. Ezért érdemes erre az időszakra időzíteni a tanulást, hiszen így szaksegítséggel az oldalán találkozhat a kamasz ezekkel a körülményekkel. Az autó kiválasztásánál én azt javaslom, hogy inkább egy kevésbé jól felszerelt autón – amiben nincs tolatóradar, parkolássegítő berendezés, automata sebváltó, tempomat és így tovább – tanuljon meg vezetni a gyerek, mert így sokkal több tapasztalattal rendelkezik majd akkor is, ha később egyedül egy jobb felszereltségű autón vezet.”

Előfordulhat, hogy bármennyire is gondosan választotok autósiskolát, a gyakorlati órák során kiderül, hogy az adott oktató és a gyereked együttműködése nehézkes. Lehet, hogy macera, de ilyenkor érdemes akár oktatót, akár iskolát váltani – erre törvényadta jogotok van, tessék élni vele. Hiszen nem mindegy, hogy az adott oktató elveszi-e a gyereked önbizalmát a vezetéstől vagy sem, megfelelő tudást ad-e át neki az órák alatt, vagy a saját ügyei intézéséhez használja őt és a fizetett vezetési idejét „ingyensofőrként”.

Bár még ma is vannak olyan helyek, ahol – természetesen nem bevallottan –, de van lehetőség a vizsga megkenésére – sőt, egyes helyeken ezt el is várják –, arra kérek minden szülőt: NE menj bele ilyesmibe! Ha a gyerek megszerzi a kellő tudást, át fog menni enélkül is a vizsgán – igen, lehet, hogy nem elsőre. De ha elégtelen tudással kapja meg a jogsiját, és úgy megy ki a forgalomba, ott nemcsak a többi autósra és a családi kocsira jelent veszélyt, hanem saját magára is. Ha pedig többen utaznak vele, akkor az utastársaira is.

Amikor azt hiszi, már tudja, akkor van a legnagyobb veszélyben

Mikor a gyerek végre megszerzi a jogosítványt, adj lehetőséget neki arra, hogy gyakoroljon. Menj el vele kettesben olyan időpontokban vezetni, mikor kevésbé nagy a forgalom, olyan helyekre, ahol ismerős. Később merészkedj vele messzebbre és sűrűbb forgalomba, majd akár a családi utakon is átengedheted neki a volánt. Csak akkor engedd el egyedül, amikor már meggyőződtél róla, hogy biztonsággal uralja az autót, gyorsan és helyesen méri fel a különféle forgalmi helyzeteket, és gyorsan, megfelelő döntéseket hoz, és hajt végre.

Szakértőnk szerint a már vezető gyereknek mindenképp érdemes felhívni a figyelmét egy fontos dologra: „Amikor már a gyerek a jogosítvány megszerzésétől számítva egy éve aktívan vezet, gyakori, hogy úgy érzi, megvan a tapasztalata ahhoz, hogy nagyobb kockázatot is vállaljon. Ám ez tévedés, a statisztikák szerint ez az egyik legveszélyesebb időszak, ilyenkor történik sokakkal baleset. Ezért hívjuk fel a gyerek figyelmét arra, hogy ne akarja túllépni a saját tudásának határait, és inkább ajánljuk fel neki, hogy beíratjuk egy vezetéstechnikai tréningre, ahol megszerezheti azt a plusz tudást, amivel a veszélyhelyzeteket elkerülheti, vagy csökkentheti egy esetleges baleset súlyosságát.”

Megosztás Facebookon