Aktuális

Indiából szerződtetett munkaerőt egy magyar tehenészet

Indiából szerződtetett munkavállalókat egy Győr-Moson-Sopron megyei tehenészet, mert nem találtak megfelelő munkaerőt Magyarországon.

Kissé hihetetlen, de azért kellett Indiából munkaerőt toboroznia a több mint 1200 szarvasmarhát tartó hegykői tehenészetnek, mert a magyar munkavállalók félnek a tehenektől. A mezőgazdasági üzem vezetője szerint amikor a jelentkezők meglátják a hat-nyolc mázsás teheneket, tíz közül hat már sarkon is fordul. „Ha elbőgi magát a tehén, már csak ketten maradnak, s amikor munkába kellene állniuk, vagy eljönnek, vagy többnyire nem.”

Olyan országból hoztak munkaerőt Hegykőre, ahol a tehén szent állatnak számít

A tehenészet végül Indiáig ment, hogy onnan hozzon a tehenektől nem félő szakembereket. „Hat indiai férfit szerződtettünk, hivatalos munkavállalási és lakhatási engedéllyel. Munkavállalási papírjuk egy, illetve két évre érvényes” – mondta dr. Varga Gábor igazgató a Kisalföldnek.

Az indiai szakemberek korábban is tehenészetben dolgoztak, de a számítógép vezérelte fejőberendezéssel a Hegykői Mezőgazdasági Zrt.-nél találkoztak először. Varga elmondta azt is, hogy betanításukat követően a fejőházban alkalmazzák őket. Elárulta, hogy a cég indiai munkatársai már felvették a ritmust, és remek a munkához való hozzáállásuk is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top