nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„Nem szeretném, ha a gyerekeim is ilyen országban nőnének fel” – magyar diákok, akik nem hallgatnak

„Nem szeretném, ha a gyerekeim is ilyen országban nőnének fel” – magyar diákok, akik nem hallgatnak

Roland egy jó nevű, fővárosi gimnázium tizedikes tanulója. Ákos szintén a fővárosban tanul, egy másik ismert gimnázium végzős diákja. Közös bennük az is, hogy intenzíven érdeklődnek a közéleti kérdések – így az oktatással kapcsolatos ügyek – iránt. De nemcsak erről beszélgettünk, hanem arról is, hogy milyennek látnak minket, felnőtteket, milyennek látják a tanáraikat, egymást. És arról, milyen ma fiatalnak lenni Magyarországon
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
Fotózta:Neményi Márton
f Ajánlom

Meglehetősen aktív mostanában a középiskolás korosztály oktatáspolitikai kérdésekben. Szerintetek mik a legégetőbb problémák ma?

Ákos: Túl sok a tananyag, pontosabban a jelenlegi formájában sok. Ha olyasmit tanulnánk, amit hasznosabbnak érzünk, részemről biztosan nem lenne kifogás a mennyiséggel kapcsolatban. Mi viszont csupa olyasmit tanulunk, amit magunk is el tudnánk olvasni. Talán a legfőbb hiányosság az önállóság és a kreativitás fejlesztése. Nem ezekre van a legnagyobb szükség a 21. században? Én a projektalapú oktatási rendszerben látnám a megoldást, amelynek során az információt nemcsak megtanulni, hanem megszerezni, feldolgozni és előadni is tudni kell.

Roland: Teljesen egyetértek. Én elég maximalista vagyok, sok időt töltök a tanulással, épp ezért nagyon frusztráló, amikor rájövök a napi készülések során, hogy ennek megint nem sok hasznát fogom venni. És ez nem a tanáraim hibája. Volt olyan tanárom, aki maga mondta el, hogy nem akar így tanítani, mert tudja, hogy ez rossz nekünk, de nem igazán van választása. 

Ákos: Én azt látom rajtuk, hogy fáradtak. Sajnos sokan kiégtek azok közül is, akiknek az volt az álmuk, hogy tanárok legyenek, és akik rengeteget tanultak ezért. 

Fotók: Neményi Márton

A tanóráitok hány százaléka projektalapú?

Ákos: Nálunk legfeljebb öt.

Roland: Annál semmiképp nem több.

Ákos: Én azt is nagy problémának tartom, hogy nincsenek tisztázva a diákok, a tanárok és az intézmények jogai. 4,5-re például miért kaphatok négyest is, ötöst is? A matematika szabályai szerint is felfele kell kerekíteni. Gyakran kapunk félévkor vagy év végén négyest, számunkra érthetetlen okból, vagy azért, mert érezzük, hogy pikkel ránk a tanár.

Roland: Teljesen egyetértek. Nagyon rossz, hogy alsóbbrendűnek kezelnek minket a tanárok. Ezt folyamatosan lehet érezni, akár egy oktatási kérdéseket érintő vita során. Én partnerséget szeretnék, és szerintem így van ezzel az összes diák. De ebből szinte semmi nem valósul meg.

Ákos: Igaz. És ez tényleg zavaró. Én nagyon szeretek beszélgetni olyan emberekkel, akiknek más a véleményük az adott kérdésről, mint nekem. Szeretek politizálni is. Amikor a tanárokkal szóba kerül egy-egy kérdés, gyakran érzem, hogy azt gondolják: gyerek vagyok, nem tudhatom. Szerintem ez nagyon lealacsonyító.

Roland: Kifejezetten gyomorszorító érzés néha.

Sokszor hallani a felnőttektől, hogy a diákok egyetlen dolga a tanulás. Mit gondoltok erről?

Ákos: Én azt, hogy ennek a rendszernek a résztvevői vagyunk, jogunk és kötelességünk beleszólni abba, hogy mi történik ebben az országban. 

Roland: Ehhez képest én azt tapasztalom, hogy a mi generációnk nem meri kimondani a véleményét. Még helyi szinten, az iskolában sem vállalják fel könnyen a vitát, a konfliktust.

Ákos: Féltik magukat és a szüleiket is. Pedig sokan szeretnének változást. Ahogy a tanárok is, de ők is tartanak a következményektől. Sokan ezt el is mondják.

Ákos

A szülőkkel kapcsolatban is ezt tapasztaljátok?

Roland: Ők talán kevésbé félnek, de sokan lemondóak a változásokkal kapcsolatban. „A mi időnkben is így volt” – ez az érvük. Mire mi, persze, azt mondjuk, hogy jó, de azóta eltelt vagy harminc év. Erre aztán nem tudnak persze mit felelni.

És mit szólnak ahhoz, hogy elmentek a tüntetésekre?

Ákos: Féltenek, ahogy minden szülő félti a gyerekét. Ugyanakkor maximálisan támogatnak a tevékenységemben.

Roland: Nálunk pontosan ugyanez a helyzet.

Ákos, te mérnök-informatika szakra akarsz menni. Roland, neked, ha jól tudom, az az álmod, hogy rendező legyél. Mennyire segíti az iskola a céljaitok elérését?

Roland: Én mostanában elkezdtem félni, hogy nem vesznek majd fel. Mi franciául tanuljuk a törit, régen a magyar történelmet is franciául tanították, hiszen az összes érettségi tétel franciául megy. De néhány éve ezt megváltoztatták, és a magyar történelmet már magyarul tanítják. Oldjuk meg magunk, ahogy tudjuk, az érettségin ezt franciául.

Ákos: Bár az emelt szintű töriérettségi engem nem érint, az is a rendszer hiányosságait sugallja, hogy beletették a gazdasági ismereteket, amihez a tanárok túlnyomó többségének nincs képesítése. Szerintem egyébként ahhoz, hogy valaki sikeresen felvételizzen, sokkal nagyobb mértékben számít az az energia, amit otthon vagy az iskolán kívüli foglalkozások segítségével tesz hozzá az ember.

Roland: Mondok egy másik példát. A matekkönyvünk háromnegyed része kuka. A régi érettségifeladatokra épül benne minden, és amúgy is botrányosan kevés benne a feladat.

Ákos: Áh, a matekkönyv tartalma egyáltalán nem releváns az érettségi szempontjából. Szerencsére még vannak ingyenes felkészítők, amiket az egyetemek tartanak. És sok tanárunk kiegészíti a használhatatlan könyveket a saját anyagaival.

Roland

Mi a helyzet a nyelvekkel? Itt van ez az új szabály, mely szerint 2020 után kötelező lesz a nyelvvizsga, ha tovább akartok tanulni. Menni fog?

Roland: Rengeteg diák jár magántanárhoz. Nekik biztosan.

Ákos: A legjobb csoportban tízen vagyunk, a leggyengébben már tizenöten-húszan, a középső szintű csoportban pedig körülbelül huszonöten ülnek. Messze nem ideális körülmények. Szerintem elvben remek dolog a kötelező a nyelvvizsga, akárcsak a mindennapos testnevelés. A probléma az, hogy a rendszer jelenlegi formájában egyiknek sincs létjogosultsága. Ahogy Roland is utalt rá, különórák nélkül szinte lehetetlen középfokú nyelvvizsgát tenni. A mindennapos testnevelés pedig nagyon sok helyen infrastrukturális szempontból nem kivitelezhető normálisan. Különben is a mindennapos sportolás élvezhető formája lenne a lényeg, ehhez pedig elegendő lenne, ha kimehetnénk focizni.

Beszéljünk egy kicsit arról is, hogy milyenek ezek a „mai fiatalok”. Szerintetek mit gondolnak rólatok a felnőttek?

Roland: Szerintem azt, hogy sokat panaszkodunk, hogy nekünk semmi nem jó. Ne akarjunk már forradalmat – halljuk gyakran.

Ákos: Szerencsére bőven megvan az a réteg, aki támogat minket.

Roland: Ezen túl még az a bajuk, hogy folyton a telefont nyomkodjuk.

Ákos: Erre azt szoktam válaszolni, hogy igen, a villamoson ma mindenki a telefonját bámulja, negyven éve pedig mindenki az újságját lapozgatta. Változik a világ. Amennyit az okostelefon elvesz, szerintem ugyanannyit is ad. Rengeteg a jó alkalmazás, Budapesten például mindenkinek nagyon hasznos lehet egy gyalogos- és tömegközlekedést is támogató navigáció. Szerintem tiltani semmiképpen sem érdemes, mert az csak a vágyat erősíti.

Roland: A tiltás szerintem sem vezet sehova.

Hadd fordítsam most meg a kérdést: milyenek a felnőttek a ti szemetekben?

Roland: A többséget mára bedarálta a munka. Mire este hazaérnek, elfelejtik, hogy mik is a fontos dolgok az életben. Hogy nemcsak a munka van, hanem a kapcsolatok is. Iszonyúan stresszesek.

Ákos: A többség tényleg ilyen. Persze, sokszor nincs választás, sokan küzdenek a megélhetésért, ráadásul Magyarország nem az a hely, ahol napi nyolc óra munkával eleget lehet keresni ahhoz, hogy kényelmesen élj. Sok gazdag szülőt ismerek, aki reggel hattól este nyolcig nyomja. És akkor még szerencsések azok a családok, ahol nem viszi haza a szülő az összes fáradtságát, frusztrációját. De azért ismerek olyan embereket is, köztük egy magántanárt, aki épp csak annyit keres, ami egy átlagos színvonalhoz elég, de boldog és elégedett. Könyvet ír, foglalkozik magával, és teljesen normális a családi élete is.

Roland: A tanárokon is érezzük amúgy ezeket a problémákat. Sokan az órákra is magukkal hozzák a feszültséget, de ez valahol érthető.

Ha már a pénznél tartunk. Ugorjunk pár évet: ott álltok friss diplomásként, az első munkahelyetek kiválasztása előtt. Mennyi pénzt szeretnétek keresni?

Ákos: Valószínűleg kell majd egy lakást bérelnem, szóval minimum 3-400 ezer forint lenne reális. Ebbe már beleszámoltam egy kisebb mértékű megtakarítást is. 

Roland: Szerintem kicsit több lesz az 3-400 ezernél. Legalábbis akkor, ha az ember szeretne utazni, könyveket vásárolni, kikapcsolódásra költeni.

Ákos: Egy embernek 30-35 éves korára, ha rendesen dolgozott, járna legalább egy új középkategóriás autó. Megjegyzem, Ausztriában ez már harminc előtt simán összejöhet.

Roland: Én is szeretném, ha lenne látszata annak, hogy dolgozom, de erre simán ráfogják, hogy pénzközpontú a magyar.

Ákos: Pénzközpontú persze, mert folyton annak a hiányától szenved. Tudtátok, hogy az Eurostat felmérései szerint a magyar háztartások jelentős részének annyi megtakarítása sincs, hogy amint egy új háztartási eszközt vásárol, máris egy társadalmi csoporttal lejjebb kerül?

Sok diák külföldön tervezi a továbbtanulását vagy akár az egész életét. Ti hogy vagytok ezzel?

Ákos: A jó tanulók nyolcvan százaléka valóban el akar menni, ezt mindenki tudja. Megértem őket, viszont én itthon képzelem el a jövőmet. Itt születtem, ez a hazám, ráadásul érzek magamban annyi erőt, hogy tudjak tenni azért, hogy jobb legyen.

Roland: Én is szeretnék maradni, de bevallom, pár éve biztosabb voltam ebben. Most már vannak bennem kérdések. Legfőképp azért, mert nem szeretném, ha majd a gyerekeim is ilyen országban nőnének fel.

Ákos: Annyi lehetőség lenne ebben az országban, ami nincs kiaknázva…

Mire gondoltok pontosan?

Roland: Nagyon sok a gyűlölet bennünk, én például ezt nem tudom hova tenni. Egy faluban élek, nagyon rossz látni, hogy mennyire félrevezetik az embereket. Ez a fiatalokat is érinti, és így megint visszakanyarodhatunk az oktatáshoz, mert ez az oktatás hibája is. Nem nevelnek minket szabadnak, nyitottnak. Arra nevelnek minket, hogy hallgassunk.

Ákos: Azt gondolnánk, hogy a gyűlölet, amiről Roland beszél, elsősorban az internetes hozzászólásokból érződik, de én ezt rendszeresen tapasztalom a mindennapi életben. Azok a diákok, akik foglalkoznak a közélettel, nagyon kritikusak. Ők egész egyszerűen a társadalom miatt is máshol akarnak élni. Nemcsak azért, mert itthon nem lehet majd eleget keresni, és nem fogják értékelni a munkájukat. Persze ezek miatt is. Sok mindent fel lehetne még sorolni, de engem elsősorban az idegesít, hogy a polgárságban nem tud összefogni a közös ügyekben.

Roland: Meghallgatni sem tudjuk egymást.

Ákos: Én nagyon szeretem a jó beszélgetéseket, és bosszant, hogy sokan nem képesek erre.

Roland: Mert mindent átszőtt a politika.

Ákos: Valahogy sikk lett utálni egymást.

A Gyémánt Alapítvány, melynek a cikkben szereplő Ákos szakmai vezetője, az ifjúságpolitika, az ifjúsági közélet, valamint az ifjúságkutatás problémakörével foglalkozó magánszemélyek és civil szervezetek átfogó szakmai munkáját támogatja. Konkrét tevékenységei: programok, képzések, ismeretterjesztő előadások, nyilvános előadások, fórumok létrehozása, rendezvények, fejlesztő tevékenységek támogatása, elméleti műhelyek és rendezvények szervezése. Legújabb projektjük a „Mondd el a véleményed!” kampány, mely egy anonim kérdőívvel teszteli a mai diákság véleményét a jelenlegi oktatásról.

 

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon