nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„Én még petróleumlámpánál tanultam. A gyerekeim már íróasztalnál, lámpafénynél”

„Én még petróleumlámpánál tanultam. A gyerekeim már íróasztalnál, lámpafénynél”

Erzsike főállásban betanított gyári munkás, szabadidejének egy részében bírósági ülnökként keresi az igazságot. A maradék idejében pedig a beás nyelv fennmaradásáért fáradozik, meséket és verseket fordít. Élete legfőbb művének mégis a négy gyermekét tartja. Ismerjétek meg Bacsiné Balogh Erzsébetet, aki a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díj jelöltje is volt hétköznapi hősök kategóriában.
Baranyi Marcsi
Baranyi Marcsi
f Ajánlom

„A szegénységet csak öltözetben éreztem”

„Nyolcgyermekes beás családba születtem. Erdőszéli kis kunyhóban éltük meg gyermekkorunkat. Egyik oldalról az erdő, másikról a rét, mező, hegy, a harmadik oldalról pedig autóút vett körül minket – idézi meg a régmúltat Erzsike. – A szegénységet csak öltözetben éreztem, mert nagyon vigyáznunk kellett rá. A kinőtt ruhákat és lábbeliket a kisebb testvérek hordták tovább. Ha netán kiszakadt, édesanyám szépen befoltozta. Mindig tisztán jártunk az iskolába. Trisóval, habzó szódával és szappannal mosott ránk édesanyánk, és negyvenliteres fazékban melegítette a vizet. Sokat segítettünk neki a ház körül. Vizet hoztunk a kútról, fát vágtunk, a kertben kapáltunk. Szárnyas jószágok, disznók, nyulak mindig voltak otthon. Hol a tyúkok, hol a kacsák ültek a tojáson. Jó volt látni, mikor a tyúkok után mentek a kiscsibéik.”

„Ősszel a fák leveleinek szépségében gyönyörködtünk, mert olyan szép színeket talán még festeni sem lehet. Tetszett, ahogy zörgött a sok száraz falevél. Amikor lehullottak a levelek, kupacokba szedtük, és az volt a várunk” – meséli tovább gyermekkori élményeit Erzsike. „A telet csak azért szerettem, mert lehetett hóembert csinálni, és vártuk, hogy a Jézuska hozza meg a karácsonyfát.

Kesztyűnk nem volt, mindig fázott a kezem. Sokszor sírva mentem haza.

Bent a házban jó meleg volt, égett a tűz, és hangosan pattogott a kályhában. Emlékszem, édesapám mindig azt mondta, ha fázunk, a kezünket akkor se tegyük a kályha fölé, mert megfájdul. Ilyenkor mindig a két kezébe vette a kezemet, hol egyiket, hol másikat dörgölte sokáig, éreztem, ahogy felmelegszik. Majd tavasszal újra zöldbe öltöztek a fák, örültünk a sok madárdalnak, és kezdődtek a mezőkön a munkák. Láttuk, ahogy kézzel szórták a búzát, majd később vetőgéppel. Nyáron szinte mindennap az erdőben voltunk, és vadmálnát, gombát, szedret szedtünk.”

Bacsiné Balogh Erzsébet (Fotó: Farkas András)

Szeretetben éltek, de játékra már nem tellett a gyerekeknek

Erzsike azt mondja, a szülői házból hozza az Isten és az emberek szeretetét. „Elsőáldozók, bérmálkozók voltunk, nővéremmel minden vasárnap templomba jártunk.” A munka szeretetét is otthon tanulta meg. Szülei is szorgalmas munkásemberek voltak. Édesapja évekig az útépítésben, az építőiparban, majd később téglagyárban dolgozott. „Édesanyám is ún. culáger (segédmunkás) volt. Dolgozott építkezéseken, kézben hordta fel a negyedik emeletre a malterral teli vödröket. Otthon, a ház körül is rengeteg volt a teendő: disznókat, csirkéket kellett etetni, és kertet is művelték, amit csak lehetett, megtermeltek otthon, és még a gyerekeket is fel kellett nevelni” – teszi hozzá. Erzsike szeretettel emlékezik vissza arra is, hogy az anyukája saját kezével, fűzfából fonta a ház körüli kerítésüket. A gyerekeknek játékra már nem tellett. „Az anyukám kukoricacsumából csinált a lányoknak babát, a fiúknak az apukánk furulyát, kereplőt faragott. De mi, gyerekek is feltaláltuk magunkat, sokat játszottunk kint a mezőn. Emlékszem, hogy a földes úton a porba akadályokat rajzoltunk, amit vagy át kellett ugrani, vagy éppen apró fillérekkel ügyesen eltalálni” – meséli mosolyogva az asszony.

„Miközben az anyukám főzött, én mesét olvastam neki”

Erzsike az általános iskola első négy évét a falujában járta, majd a felső tagozatot Nagykanizsán folytatta.

Az iskolában, emlékszem, nekem nem telt a menzára. Az iskolatársaim pedig a tudtomon kívül összeadták a pénzt, csak hogy én is ehessek velük. Amikor erre visszagondolok, a mai napig könnyezek, hogy milyen jók is voltak hozzám”– meséli elérzékenyülve.

A városba kerülve már nagyon magányos volt, a tanárai a hátsó padba ültették, eleinte senki nem barátkozott vele, az osztályban egyedül volt cigány származású. Később két osztálytárs mégis kíváncsi lett a barna kislányra, így ők lettek a barátai. Az osztályban Erzsike a legjobb olvasók közé tartozott. Mivel az édesanyja nem tudott olvasni, de nagyon szerette a meséket, így ő mesélt az anyukájának a mesekönyvből: „Többi testvéreimhez képest én jobban szerettem felolvasni, miközben az anyukám főzött, én mesét olvastam neki hangosan. Talán ennek is köszönhetően összefüggően, folyékonyan olvastam. Sok dicséretet is kaptam emiatt az iskolában, most már tudom, hogy így sajátítottam el a szövegértés alapjait” – magyarázza Erzsike. Mivel otthon nem volt könyvük, ezért az iskolai könyvtár állandó látogatója lett. „Nagyon szerettem az ifjúsági regényeket, és szinte az összes indiános könyvet kiolvastam” – mondja mosolyogva.

Az iskola elvégzése után gyors- és gépírónak tanult estin. „Emlékszem, hogy hirdettek állást az Áfésznál.

Együtt mentünk állásinterjúra egy osztálytársnőmmel. Én mentem be először, nekem azt mondták, nincs felvétel, de az utánam jelentkező nem cigány lányt felvették még aznap.

További tanulásra már nem volt lehetősége Erzsikének. Hamar be kellett állnia a kenyérkeresők sorába, gyári munkás lett belőle is.  Nagykanizsán, a GE Hungary Zrt. Fényforrás Gyárban évtizedek óta gyártja a tűzben izzó lámpákat és a leszedő-csomagoló soron a kész árut rakja dobozokba a többi munkással együtt.

Erzsike szintén beás származású párt választott magának. Férjével Kanizsára költöztek, sikerrel pályáztak lakásra, a gyerekeinek már külön szoba jutott. Később szép, nagy családi házat építettek, mind a négy gyermekük leérettségizett, szakmákat is tanultak. „Én még petróleumlámpánál, a térdemen tanultam, gyerekeim már íróasztalnál, lámpafénynél” – teszi hozzá büszkén. Az első férje egy betegség következtében fiatalon meghalt. Erzsike öt év után lelt újra párra. Második férje nem cigány, Erzsikét a négy gyerekkel együtt elfogadta és támogatta a beás kultúra megélésében is. Ez olyannyira fontos volt az asszonynak, hogy később a roma kulturális és közéletbe is bekapcsolódott. 1987-ben a Phralipe Független Cigány Szervezet tisztségviselője lett. „Nagykanizsán épült meg munkánknak köszönhetően az első romaholokauszt-emlékmű is, amire nagyon büszke vagyok” – mondja. Az első cigány kisebbségi választásokon már képviselőként indult, és 1994-ben be is került a testületbe. Példaképének és ihletőjének távoli rokonát, Orsós Jakab írót és szobrászt tartja. A művész alkotásaiban a beás cigányok életét és problémáit dolgozta fel. Erzsikére nagy hatással voltak ezek a művek.

Árgyelánok, ticsánok, muncsánok

A beás cigányoknak három fő csoportja él Magyarországon. Az árgyelánok, ticsánok és muncsánok. Erzsike családja az árgyelánok (erdélyiek) csoportjába tartozik. Gyermekkorában szülei beásul – vagyis a román archaikus dialektusban – beszéltek, és ő a mai napig őrzi ezt a szívének kedves nyelvet.

Távolabbi felmenői még a hagyományos beás famegmunkálás mesterei voltak, fakanalakat, teknőket, söprűket, fából készült használati tárgyakat készítettek, és azokat eladták.

„Emlékeim szerint édesanyámék és a női rokonai még tükörselyem ruhákban jártak, a kötényük is selyemből volt. Édesanyám szerette a kéket, a lilát, a narancssárga színeket. De amikor bekerült a faluba, akkor ő is ugyanúgy öltözött, mint az ottani falusi parasztasszonyok” – magyarázza Erzsike.

„Anyám, mielőtt meghalt, egy szép blúzt adott nekem. Ellentétben a lovári cigányok nagy rózsáival, ezen a blúzon apró, kis piros rózsák vannak, fekete alapon. Amíg csak élek, őrzöm és vigyázok rá, ez is a beás kultúrát jeleníti meg számomra. Ebben a gyönyörű blúzban énekeltem, táncoltam annak idején a helyi hagyományőrző együttesben” – meséli.

Erzsike a beás nyelvért nagyon aggódik, ugyanis, mint mondja, kihaló félben van ez a cigány nyelv is. 1997-ben felsőfokú nyelvvizsgát tett beásból. „Beás szakkört is tartottam gyerekeknek. Nagyon büszke voltam például arra, amikor a városi rendezvényen a nem cigány kisgyerekek beásul elszavalták Choli Daróczi József Magyarország című versét. A híres roma költőnk is jelen volt akkor, ő értette és beszélte is a beást, és elégedett volt gyerekek teljesítményével” – mondja. Nemcsak verseket, hanem énekeket, dalokat is tanított beásul a gyerekeknek Erzsike. Sajnos az idők folyamán aztán ez a szakkör is megszűnt. „Így a fordítás maradt meg a számomra.

Meséket és Choli Daróczi József verseit kezdem lefordítani beásra. Ezeket a számítógépem memóriájában tárolom. Valamint belekezdtem a Biblia beás fordításába is, az Ószövetségi résznél tartok még csak.

Sokszor szeretnék segítséget kérni a fordítás kapcsán beásul tudó emberektől, de náluk is a nagyfokú nyelvvesztést tapasztalom. Ez nekem nagy szívfájdalom. Szeretném menteni a menthetőt, ezért készítem ezeket a fordításokat.” Erzsike nagy vágya még az is, hogy egyszer a munkáit egy kötetben láthassa viszont kinyomtatva, és szeretné még megélni azt is, hogy az iskolákban is tanítsák a beás nyelvet.

25 éve keresi az igazságot

„Mindig is hittem az igazság és a jog erejében. Itt nem lehet csak az érzésekre, szimpátiára alapozni” – mondja. Ez motiválta arra, hogy pályázzon a laikus bírósági ülnöki pozícióra. Kezdetben bűnügyi, majd munkaügyi bírósági ülnök lett. Huszonöt éve már annak, hogy a gyári munkája mellett végzi ezt a társadalmi munkát. A bíróval és a másik ülnökkel közösen hozzák meg az ítéleteket. Az adott ügy kapcsán a bíró mellett ő is kérdezhet a felperestől, alperestől, a szakértőktől és a tanúktól egyaránt.

Már a tekintetekből is olvasni tudok, rájövök, ki az, aki csak nagyokat mond, de talán nincs mögötte igazán semmi. Óriási emberismeretre tettem szert mint bírósági ülnök” – mondja mosolyogva.

„A bizonyítékok és tanúk döntenek, jó látni azt, amikor a peres felek elégedetten távoznak a tárgyalás után, mert egy igazságos döntés született” – magyarázza.  De volt már példa arra is, hogy az ügyfelek rácsodálkoztak, amikor meglátták őt csinosan felöltözve a tárgyalóteremben. Szinte hallja ilyenkor a ki nem mondott szavaikat: Ugyan mit keres itt ez a cigány asszony? „De én ezzel nem foglalkozom, mert

fontosnak tartom, hogy lássanak az emberek cigányokat mindenféle pozícióban. Ne csak a tévében látott képet ismerjék, ahol többnyire csak bűnözőknek vagy mélyszegénységben élőnek ábrázolják a cigányokat – hangsúlyozza Erzsike.

Erzsike gyermekei felnőttek, leérettségiztek, szakmákat tanultak, önálló életet élnek már. Van közülük, aki családot is alapított, és van, aki külföldön keresi a boldogulást. A nyugdíjig Erzsikének pár éve van még hátra. „Már nagyon fáradt vagyok a nyolcórás gyári műszak után” – mondja, és egyáltalán nincs kétségbeesve, hiszen, mint mondta, utána is lesz élete: várja már, hogy teljes időben a fordításnak és a beás nyelv mentésének hódolhasson. És több ideje lesz az ülnöki munkára is.

Számtalan sikere közül a gyermekeire a legbüszkébb, őket tartja élete fő művének. Gyerekkoruk óta arra buzdítja őket, hogy ne szégyelljék a „bőrük színét” és ne feledjék a gyökereiket sem. Amikor elköszönünk, beásul kíván minden jót.

Dráguldom hă fijé uvig ku voj, azaz Isten legyen mindig veletek! – zárja stílusosan a beszélgetést Bacsiné Balogh Erzsike.

Megosztás Facebookon