Aktuális

Súlyos etikai vétséget követett el a diákjától teherbe esett tanárnő

A Nemzeti Pedagógus Kar etikátlannak nevezte annak a szegedi tanárnőnek a viselkedését, akit érettségi után teherbe ejtett az egyik diákja. A Tények riportjából kiderül, hogy a diák biztosan nem akart még gyereket a tanárától, ennek ellenére a nő megtartja a babát.

Szerdán jelent meg a hír elsőként, hogy egy országszerte elismert szegedi oktatási intézményben egykori diákjától vár babát egy történelmet oktató tanárnő. A pedagógus már szülési szabadságon van, viszonyukat illetően a középiskola és a tankerület is belső vizsgálatot folytatott le, és megállapították, hogy az intim kapcsolat tanár és diákja között csak az érettségi után alakult ki, így nem bocsátották el a pedagógust az iskolából. 

A Tények riportja újabb részletekkel egészítette ki az eddig megismerteket. Úgy tudják, hogy a viszony már két éve tartott, a tanárnő különórákat is tartott a fiatalembernek. Miután kiderült a terhesség, a diák kérte a tanárnőtől, hogy vetesse el a magzatot, ám ő erre nem volt hajlandó. A riport szerint azóta a nőtől elfordultak a rokonai. Bár a Nemzeti Pedagógus Kar külön nem vizsgálta ki az ügyet, a testület etikai bizottságának elnöke szerint a tanár-diák viszony elítélendő, az etikai kódex szerint az ilyen viselkedés etikátlannak minősül. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top