Aktuális

Uniós milliárdok érkeztek az egészségügybe, de sajnos szétlopták

Kartellbe tömörülve lophattak el akár 20 százalékot egy több tízmilliárdos, egészségügyi fejlesztésekre kiírt uniós pályázatból az egészségügyi beszállító cégek.

2016-ban kezdett nyomozni a Gazdasági Versenyhivatal egy egy évvel korábbi pályázat elszámolásával kapcsolatban. 2015-ben a kormány EU-s forrásokra számítva írta ki a KEOP-5.6.0/E/15 – Egészségügyi eszközök energiamegtakarítását célzó beszerzésének támogatása című pályázatot. Eredetileg a kórházak 9 milliárd forintból vehettek volna MR-, CT- és hasonló diagnosztikai berendezéseket. Végül 81 intézmény több mint 40 milliárd forintot hívott le a pályázatban, hogy modernizálják a gépkészleteket – írja a 444.

A GVH gyanúja szerint viszont a pályázó cégek egyeztettek a pályázataikról, tehát kartelleztek. A hivatal 21 kórházi beszállító cégnél kezdett egyszerre nyomozni, egyelőre eredménytelenül. Két főt gyanúsítanak a kartell megszervezésével. Az egyikük Maróth Gáspár, aki több kormányzati pozíciót is betöltött, az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor tanácsadója volt, és akinek édesapja, Maróth Miklós akadémikus jó kapcsolatban van a miniszterelnökkel, a másikuk pedig Harmat Sándor, aki arról is ismert, hogy ő volt az első ember Magyarországon, akit ipari kémkedés miatt elítéltek, a 444 szerint korábban pedig  Zombor Gábor korábbi egészségügyi államtitkár bizalmasa volt.

A kartell résztvevőinek 20 százalékot kellett visszaosztania a szervezőknek, ami a 32,7 milliárdos szerződött költséggel számolva azt jelenti, hogy legalább 6,5 milliárd forint tűnt el ebben a formában. (444, Index)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top