Aktuális

„Egy hülyeség miatt, 15 perc miatt 15 évig rács mögött leszek”

Zoltán nemrég volt tizennyolc éves. Várhatóan legalább tíz év börtön vár rá, miután egy rosszul elsült „balhé” emberölésbe torkollt. A Gyereksorsok blog újságírója a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben beszélgetett vele, ahol az ítéletre várva előzetes letartóztatásukat töltik kiskorú fiúk.

Mióta vagy itt?

Egy éve és két hónapja. És még nagyjából egy év, amire számíthatok itt.

Milyen a javítóintézetben élni?

Meglepően jó. Különösebb bajom nincs azon kívül, hogy be vagyok zárva, de mivel csináltam egy bűncselekményt, ez a minimum, ami elvárható. Betarthatók a szabályok, eltalálták a középutat, se nem kemény, se nem puha.

Kívülről elég szigorúnak tűnik a napirend, minden perc be van osztva a reggel hatos ébresztőtől a fél tízes villanyoltásig…

Nem is szigorúnak tűnik, hanem fárasztónak. Mikor bekerültem, nehéz volt megszokni. Kint ennyire beosztott napom nem volt, néha délben keltem, itt meg hatkor kelek mindennap. Van benne jó is, hogy bekerültem. Leszokom az alkoholról, kicsit benő a fejem lágya. Kint ez nem sikerült volna, vagy meghalok, vagy a híd alatt végzem.

Nem jártál iskolába?

A kilencediket elkezdtem, aztán elvitt a baráti társaság más irányba, a sulit hanyagoltam, dolgozni nem mentem. Ittam, csavarogtam, volt, hogy napokig nem mentem haza.

Drogoztatok is?

Nem, csak ittunk, de durván.

Képünk illusztráció (Fotó: Cseke Csilla/MTI)

Mit követtetek el?

Iszogattunk, és még többet akartunk, pedig már eléggé be voltunk rúgva. Betértünk egy házba, ahonnan piát vagy pénzt akartunk lopni. Rosszul sült el. A tulajdonos, egy idős ember felébredt, megvertük. Másnap kaptak el. Az öreg egy hónapra rá meghalt a kórházban. 83 éves volt. Most a tárgyaláson tudtam meg, hogy pár hónappal később a felesége is meghalt. Egy hülyeség miatt, tizenöt perc miatt az életemben itt vagyok már egy éve.

Sokszor lejátszottad fejben azt az estét?

Elég sokszor.

A barátaidat is lecsukták?

Egy bűntársam van itt a javítóban, de nem beszélhetek vele, a harmadik börtönben. Ő visszaeső volt.

Lehet tudni, mi lesz az ítélet?

Rám most tizenöt évet kér az ügyész. Azt már börtönben kell letölteni.

Ha a sértett nem hal meg, akkor kisebb lenne a büntetés?

Akkor csak súlyos testi sértés, betörés és magánlaksértés lenne, azt megúsztuk volna 3–8 évvel. De hogy meghalt, így szándékosan elkövetett emberölés, nyereségvágyból, magánlaksértés, többrendbeli betöréses lopás a vád. Minden, ami minősítő tényező, az ellenem van.

Van valami remény, hogy kevesebbre ítélnek?

Ha sikerül itt letenni az érettségit, akkor talán. Most vagyok tizedikes, itt végzem a javítóban.

Jó tanuló vagy?

Közepes. Nem mindig tudok figyelni.

Mi vonzott a régi társaságodhoz?

Hogy ők nem parancsolgattak, mint anyuék. De most meg rájöttem, hogy inkább hallgattam volna anyuékra.

A szüleid milyenek?

Normálisak. Csak voltam olyan hülye, hogy ne hallgassak rájuk.

Mivel foglalkoznak?

Gyári munkások.

Testvéred van?

Ő most kezdte a kilencediket. De ő se jár be az iskolába, és félek, hogy ugyanarra az útra téved, mint én. Anyáék mondják, hogy én beszéljek vele, de miért hallgatna rám, én se hallgattam anyuékra. Meg is lett a végeredmény.

Az óbudai javító udvara (Fotó: SOS Gyermekfalu)

Látogatnak a szüleid?

Igen. Ők is így vannak, mint én, az egyik szemük sír, a másik nevet. Eleinte nagyon hibáztattak, másrészt örülnek, hogy benn vagyok, mert legalább leszokom az alkoholról.

De már leszoktál, nem? Egy éve benn vagy, itt nem lehet inni.

A testem tiszta, de a fejem még nem. Egy-kétszer még inkább innék, mint itt lennék.

Mit ittatok régen?

Kannás bort, de ha volt pénzem, whiskyt.

Ez csak menő volt, vagy függőség?

Eleinte menő volt, de aztán függőségbe fordult, már elvonón is voltam korábban, de két hétig bírtam csak. A pártfogóm utalt be, mert nem jártam suliba meg dolgozni, és anyu kért pártfogói felügyelőt. Nála kellett jelentkeznem kéthetente.

Van valami, ami lelkesít itt benn?

A rajzolás. Szeretek rajzolni, az épületben is több falat én díszítettem. Egyszer a vezető nevelőm adott plusz fél óra beszélőt, mert kidekoráltam a falat.

Vannak itt barátaid?

Egy-kettő. A felnőttek meg a gyerekek közt is.

Van valami, amin változtatnál itt az intézetben?

Egy-két falat még átfestenék.

Emlékszel az első napra itt?

Igen. November 10-e volt. A fehérvári fogdában voltam három napot, mondta a bíró, hogy ide kell hozniuk. A raboban (rabomobil, rabszállító autó) egy másik elítélttel jöttem, ő mondta, hogy engem a Szőlőbe fognak vinni, ismerte valamennyire a helyet, mondta, hogy javítóintézet gyerekeknek. Még arra is emlékszem, hogy ki fogadott be, felvették az adataimat. Átöltöztettek, lezuhanyoztattak. Azt is el tudom mondani, kik voltak a csoportban. Nem mondom, hogy nem volt kemény, akkor már régebbi gyerekek voltak itt nálam, megvolt a hierarchia, én a legaljára kerültem.

De mindez pár nap alatt történt.

Fura volt, hirtelen elvonták a cigit, az alkoholt, meg kellett szokni, de ebben segítettek a pszichológusok. Vicces volt, én a punk szubkultúrához tartoztam, rózsaszín tarajjal érkeztem, persze le kellett vágni.

Mi volt a legrosszabb?

Az alkoholmegvonás meg a család. Az első héten jöttem rá, hogy mit csináltam, bűncselekményt, és hogy bántam anyukámmal, sokszor úgy mentem el otthonról, hogy annyit se mondtam, szia, meg hova megyek, csak rájuk csaptam az ajtót.

A szüleid ezt hogy vették?

Sokszor hozzám se szóltak, ha otthon voltam, csak annyit mondtak, hogy menjek aludni.

Mi a célod, ha szabadulsz?

Itt a börtönben leérettségizni, és kint keresni egy állást, grafikusként, festő-mázolóként vagy ilyesmi, vagy önkéntesként sulikban rajzolni a falra.

Az óbudai javító (Fotó: SOS Gyermekfalu)

Mivel szeretsz festeni?

Ecsettel, temperával.

Kapsz itt eszközöket hozzá?

Igen.

Honnan jön az ötlet a rajzokhoz?

Ami a falakon van, ahhoz a nevelők adtak általában ötletet. Most egy léghajót szeretnék festeni, csak még nem volt időm Angéla nénit megkérni, hogy nyomtasson ki egy léghajót, hogy lássam, hogy néz ki. Most a kérvény miatt is kell vele beszélnem. Tökölre nem szeretnék kerülni, ezért kérelmezni fogom, hogy a váci börtönbe kerüljek az ítélet alatt. Azt hallottam, hogy az nyugodtabb.

Ezt az elítélt döntheti el?

Nem, elvileg a lakóhely szerinti legközelebbi bv-intézetbe kell mennie, de nekem az úgysem jön szóba, ott enyhébb bűncselekményeseket őriznek.

Minek alapján szűrted le, hogy Vác nyugodtabb?

Az egyik felügyelő mondta, aki ott is dolgozott korábban.

Olvasni szoktál?

Igen. Legutoljára a Csillagainkban a hibát olvastam, hasonló, mint A szürke ötven árnyalata, szerelmes könyv, azelőtt a Harry Potter hetedik kötetét.

Itt vannak menő fiatalok?

Mindenütt vannak. Az itt élő gyerekek azt hiszik, hogy ez börtön, hierarchia van, és uralkodni akarnak a gyengébben.

És te hol vagy ebben?

Középen. Itt vagyok 14 hónapja, tehát már elég régen, de még mindig beállok a sorba.

Fiatal fiúk sorakoznak a NEFMI Budapesti Javítóintézetének udvarán
(Fotó: Cseke Csilla/MTI)

Jó gyereknek tűnsz.

Nincs velem baj.

És akivel baj van?

Az verekszik, visszaszól a felnőttnek.

Az mit kap?

Általában megússza egy plusztakarítással.

Kedvesen beszélnek a nevelők?

Igen. De ha nem fogadunk szót, akkor felemelik a hangjukat.

Mi lesz a lányokkal?

Így nagyon előre nem lehet tervezni. Majd szabadulás után… Most nincs nőm, nem is kell idebentre, menne az aggódás, hogy hol van, mi van…  Egy fiút látogat itt a barátnője, de ők is összevesztek nemrég. Akármennyire szereti a másikat, ha bekerül valaki, vége. Régen, anyámék korában még ez másképp volt, ők találkoztak 17 évesen, és tényleg a halál választotta el őket, apám katona volt 9 hónapig, és anyám megvárta, nagymamám is meghalt, és nagyapám nem jött össze senkivel.

Volt már barátnőd?

Igen. Talán most is együtt lennénk, ha nem kerülök be. Besokallt. Mindketten fiatalok voltunk.

Tudsz róla valamit?

Nem. Remélem, boldogan él.

A barátaid, régi osztálytársaid tudják?

Ez egy piszok jó kérdés, ugyanis most lenne osztálytalálkozóm, de jó esély van, hogy én nem leszek ott. Pedig nagyon terveztem. Szerintem már tudják.

De senki sem írt levelet?

Nem, még az sem, akiről azt hittem, ő a legjobb haverom, bár neki anyu nem engedte, mondta, jobb lenne, ha már leszállna rólam. Igaza volt. Ő olyan ember, aki visszarántana.

Az eljárás során hogy bántak veled a rendőrségen, bíróságon?

Normálisan. Amikor meg a rendőr úgy bánt velem, ahogy kellett, még én voltam megsértődve. Anyu hozott cigit a tárgyalásra, de nem engedték, hogy átvegyem, és még én voltam megsértődve.

Úgy látod, a rendőrnek volt igaza?

Igen. De én azt hittem, minden rendőr milyen jó fej. Egyszer bántak velem csúnyán, mikor bevittek a fogdára, akkor se bántottak, csak trágárul beszéltek a rendőrök, szidták anyámat, nyilván nem tetszett nekik, amit csináltam, meg hogy öreg embert bántottam.

Szerinted ha egy gyerek bűncselekményt követ el, az mennyire a szülő hibája, és mennyire az övé?

50-50 százalék. A szülő valamit elrontott, vagy túl sokat engedett, vagy túlfegyelmezte. Szülőnek lenni nagyon nehéz dolog.

És a te szüleid?

Volt, hogy túl sokat engedtek, hátha megtapasztalom a saját hibámat, de volt, hogy rám zárták az ajtót is.

De már a bűncselekmény előtt se jártál iskolába, nem dolgoztál. Eltartottak így is?

Igen.

Nem mondták, hogy mars dolgozni?

De, mondták.

És ha akkor kidobnak?

Akkor mentem volna a híd alá.

Lehet, hogy akkor még hamarabb bűncselekményekbe sodródsz, hogy eltartsd magad…

Hát igen.

A családban senki nem bűnöző?

Nem.

Szerinted van rossz ember meg jó ember?

Van. Nem is rossz emberek, de a társadalom miatt kifordult emberek, akiket egy másik ember vagy a családjuk terelt olyan pozícióba, ahol most vannak. Magamat a kettő közé sorolnám. Ha józan vagyok, mit most, akkor jó ember vagyok, ha viszont iszom, akkor a gátlásokat úgy elhagyom, mint kismadár a fészkét.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top