nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Nekem sem ad senki plusz pénzt, akkor én miért adjak borravalót?

Nekem sem ad senki plusz pénzt, akkor én miért adjak borravalót?

Bemegyek reggel a közeli kávézóba, egy elviteles kapucsínóért. A pultos lány szinte még alszik, kedvetlenül válaszol a köszönésemre, rám se néz. Amikor mondom, mit szeretnék, komótosan lefőzi a kávét, rálöttyinti a habot, majd elém tolja a papírpoharat: „450 lesz.” Ahogy leteszem a pultra a pontos összeget, egy alig észrevehető grimasz fut át az arcán. Nyilván számított pár forint borravalóra. De miért is?
NLCafé
f Ajánlom

Borravaló. Én már a szótól is kényelmetlenül érzem magam. Vannak szakmák, ahol még mindig a fizetés jelentős részét ebből az esetleges extra pénzből kénytelenek összegyűjteni a dolgozók, és a legkevésbé sem borra kell nekik. De attól, hogy ez egy létező jelenség, még nehezemre esik elfogadni. Főleg akkor, ha azt érzem, indokolatlanul várják el. Ha igénybe veszek egy adott szolgáltatást, annak megvan a pontos ára. Kikérem magamnak, hogy bárhol extra pénzt várjanak tőlem ezen felül, főleg úgy, hogy én nem kapok semmi pluszt – mondjuk egy mosolyt, némi kedvességet.

Étteremben én is szoktam adni – 10 százalékot, ha elégedett voltam az étellel és a kiszolgálással, és ha nincs benne eleve a szervizdíj az árban. Viszont minden más helyzetben rém kényelmetlenül érzem magam, mert nem mindig tudom, hogy elvárják-e, hogy adjak, ha igen, akkor mennyit illik adni, és különben is: nekem sem ad senki borravalót, miért kényszerít engem a szokásjog arra, hogy mások zsebét plusz pénzzel tömködjem. Kíváncsi voltam, az kollégáim mit gondolnak a kérdésről, ezért végeztem egy mini közvéleménykutatást. Nem mondhatnám, hogy konszenzus született a témában, de egy dolog kiderült. A borravalótól szinte mindenki kényelmetlenül érzi magát.

Nekem mindig gondot okoz, nem tudom igazán mikor illik és mikor nem. Futároknál egyértelmű, hogy ha hozzák a csomagot, akkor adok borravalót, de étteremben már annyi helyen beépítik a számlába, hogy inkább sehol sem adok. Meg olyan helyeken sem adok, mint pékség, kávézó, ahova tényleg csak beugrom, és nem ott lebzselek órákat” – mondja Gabi.

„Ó, ez érzékeny téma! – kezdi Hanna – Én nagyon ritkán szoktam borravalót adni, mert a legtöbb esetben nem értek egyet vele. Miért kéne minden szolgáltatásért borravalót adnom, ha én sem kapok, pedig én is szolgáltatást adok? Nem fér a fejembe, hogy ha be van árazva, hogy pontosan mennyi a szolgáltatás díja, akkor azon felül miért fizessek még.

Étteremben, ha figyelmes veled a pincér, akkor az oké, de kicsit túlzás a borravalót minden területre kiterjeszteni, szerintem ez sok országban nem is divat. Még a kozmetikusomnak szoktam adni, de csak akkor, ha nincs apróm, és nem kérem a nagyobb címletből a visszajárót, és csak azért teszem ezt, mert öt éve járok már hozzá, és még mindig nem emelt árat. Ez szerintem jófejség tőle, törzsvendég vagyok, szóval ösztönösen jön a késztetés, hogy ne azon a pár száz forinton szőrözzek vele.

Én eddig sehol máshol nem fizettem pluszban: nincs fix fodrászom, ott azért nem, benzinkúton sem, és egy kávézóban egy szendvics tányérra pakolásáért sem adtam még plusz pénzt.”

De nem mindenki olyan kemény ebben a kérdésben, mint Hanna, sokan – velem együtt –, ha nem is szívesen, de általában engedelmeskednek a kimondatlan elvárásoknak.

„Én rendszeresen adok, de nem azért, mert akarok, hanem mert elvárás. Valójában az esetek 80 százalékban nem adnék, de jó gyerek vagyok, és perkálok – titkon meg irigylem azokat az ismerőseimet, akik beleállnak, és nem adnak borravalót, ha úgy érzik, nem volt olyan a szolgáltatás – mondja Judit. – Ami bosszantó, hogy csomó helyen felszámolják a szervizdíjat, amivel nem lenne bajom, ha figyelmeztetnének erre. Nem bogarászom végig mindig a számlát, és becsapva érzem magam, amikor kiderül, hogy a 10 százalék szervizdíjon túl én még otthagytam 800 Ft borravalót is. A fodrásznál 500 forint borravalót szoktam hagyni, a benzinkúton a pénztárnál viszont elkérem a visszajárót.”

Zita megint csak a szigorúbb álláspontot képviseli, és érvelése teljesen logikus:

„Ebben én szigorú vagyok, mert nekem fontos elv, hogy csak udvariasságból, vagy azért, hogy jó képet sugározzak magamról, nem adok. Sőt, engem idegesít, ha a partnerem túl sokat ad – indokolatlan helyzetben. Például egyszerű, sorban állós, pultos kiszolgálásnál, ábécében, fagyizóban vagy bármilyen boltban nem adok, tíz forintot sem. Nem szarrágásból, hanem mert semmilyen indokoltságát nem látom. Nem kapok semmilyen plusz szolgáltatást, csak az árut fizetem meg. Meg hát… ha mindenhol csak egy ötvenest hagy ott az ember, az egy hónap alatt rengeteg pénz. Miért is?

via GIPHY

Én nem kapok borravalót senkitől – és még sok szakmában nincs erre lehetőség. Ezzel együtt öt-tíz forintokat nem szoktam visszakérni, pláne, ha mondjuk nagyobb pénzzel fizetek, vagy gond a visszaadás. Ez azonban csak praktikum.

Taxisnak 300-400 forintot adok, étteremben 700-1300-at, de ez inkább a végösszegtől függ. Szeretek kerekíteni, nem számolom ki precízen a 10 százalékot, a 15-20-at pláne, és nem érdekel, ha csak 5-8 százalékra jön ki, mert nem szeretem, ha mások megszabnak nekem dolgokat, olyanokat, amik egyáltalán nem járnak.

Másrészt: minél több pénzt adunk pluszban, annál inkább fenntartjuk azt a rendszert, ami kizsigereli a vendéglátósokat. Van, ahol már alapfizetése sincs a pincéreknek, mert a borravalóra bízzák, ami viszont kiszámíthatatlan. Olyasmi ez, mint a hálapénz. Látszólag egy szép gesztus, de végső soron senkinek nem jó.

Külön dilemmát tud okozni, hogy adjunk-e borravalót, ha nem készpénzzel fizetünk.

„Én általában 10 százalékot adok minden olyan szolgáltatásra, ami a személyemnek szól. Azaz fodrásznál, taxiban, étteremben, stb. De például boltban vagy benzinkúton nem adok. Amivel mindig bizonytalan vagyok az a kártyás fizetés a taxiban. Ott is be szoktam mondani a +10 százalékot, amikor beüti a sofőr az összeget a terminálba, de nem tudom, végül megkapja-e” – így Ádám.

Aztán vannak, akik álltak már a pult másik oldalán is, de az ő véleményük sem egységes. Nóra pont ezért ad, Anett viszont ugyanezért nem ad egyes helyeken.

„Az van, hogy én szimpátia alapján adok borravalót. Ha normális volt a kiszolgálás, kedvesek voltak a pincérek, akkor adok, maximum 10 százalék körüli összeget. Ahol szívességet tesznek a kiszolgálással, ott nem adok egy fillért sem. Volt alkalom, amikor ezt el is mondtam, mert felháborítóan viselkedtek. Egyébként sok helyen van egy fix kiszolgálási díj a számlán, olyankor nem érzem azt, hogy még kellene borravalót adnom. Fodrásznál szinte mindig adok, maximum 500 forintot, imádom a fodrásznőmet, biztosan ez is közrejátszik. Benzinkútnál marad az apró, főleg, ha egy húszasról van szó, azt szinte biztosan ott hagyom. Amikor egyetemistaként pultban dolgoztam a suli és a másik munkahelyem mellett, akkor én nagyon örültem, és rá is voltam szorulva a borravalóra. Sokszor eszembe jutnak ilyen szituációban ezek az évek…” – meséli Nóra.

„A boltban, postázóban, lottózóban mindig elkérem a visszajárót, viszont dolgoztam Mekiben pultosként, ahol gyakori volt, hogy adtak borravalót, amit mi nem tarthattunk meg. Így mindig vissza kellett adjuk, és az emberek nem értették, hogy miért tesszük – mondja Anett. – Tök jó lett volna nap végén megkapni az ott hagyott száz, kétszáz forintosokat. Sőt! Volt hogy valaki egy ezrest akart otthagyni, mert visszajáró vendég volt, és szeretett nálam rendelni, de ezeket sem fogadhattuk el – céges policy volt. A mégis ott hagyott aprókat az adakozó kis urnákba tettük, és így a Ronald McDonald ház gyerekei kapták meg az összeget.”

Szilvi beszámolójából pedig az is kiderült, hogy sokszor nemcsak a vásárlók érzik magukat kellemetlenül a borravaló miatt, hanem az is, aki a szolgáltatást nyújtja:

„A kozmetikusommal beszélgettünk erről nem is olyan régen. azt mondta, gyűlöli a borravalót, éppen azért teszi ki az árakat jól látható helyre a falra, mert a kezelés annyiba kerül, nem többe. Mégis benne van az emberekben, hogy többet kell adniuk. Soha senkitől nem fogad el borravalót. Hozzá emiatt is szívesen járok. Jó lenne változtatni ezen a mentalitáson, és jó lenne, ha hozzá hasonlóan gondolkodna végre mindenki.”

Egy szó mint száz, a borravalóval mindenkinek akad problémája. Csak remélni tudjuk, hogy a készpénzes tranzakciók visszaszorulásával a borravaló adás is szép lassan kimegy majd a divatból.

De persze kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is. Írjátok meg kommentben, mit gondoltok a témáról.

Megosztás Facebookon