nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Tárgyalják a Zuglóban bekokainozva gázoló sofőr ügyét

Tárgyalják a Zuglóban bekokainozva gázoló sofőr ügyét

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán elkezdődött a házi őrizetben lévő T. Klára Petra ellen indult büntetőügy tárgyalása. A nő 2016-ban kétszer is bizonyíthatóan bekokainozva ült volán mögé, ebből az egyik alkalommal pedig halálos balesetet is okozott.
NLCafé
f Ajánlom

A T. Klára Petra elleni vád összesen két vádpontból áll. Az egyik szerint a nő 2016. április 15-én délelőtt 10 óra körül kokain befolyása alatt vezetett Budapesten, majd rosszul lett, és a Váci úton leparkolt a járdára, ahol az autóban elaludt. A járókelők figyeltek fel rá, és értesítették a rendőrséget. A vádlott ezzel megszegte a közúti közlekedés szabályait, ugyanis járművet csak az vezethet, aki nem áll a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt.

A második vádpont ennél súlyosabb. T. Klára Petra ismét bekokainozva ült a volán mögé 2016. november 7-én, Zuglóban, a Füredi úton vezetett. A Füredi út és az Álmos vezér útja kereszteződésében nem vette észre a járdáról lelépő 85 éves gyalogost, akit fékezés nélkül, 55-60 km/h sebességgel elütött. Az elgázolt idős ember még a helyszínen meghalt, T. Klára Petra viszont lassítás és megállás nélkül továbbhajtott, majd kozmetikai kezelésre ment. 

Az ügyészség a sofőrt bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével, halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és indítványozza, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre.

(via jogászvilág.hu)

Megosztás Facebookon