Aktuális

Projektorral álltak bosszút Donald Trumpon

Az amerikai elnök legutóbbi botrányának egyik szállodája látta kárát.

Donald Trump elnöksége eddigi legnagyobb botrányát robbantotta ki múlt héten, amikor szabatos fordításban „szarfészeknek” (shithole) nevezett egy sor afrikai országot és Haitit, miközben a bevándorlók sorsáról folytatott tárgyalásokat a Fehér Házban.

Bár szóvivője nem tagadta az elhangzottakat, egy, a helyszínen tartózkodó republikánus úgy fogalmazott: nem emlékszik rá, hogy ilyen szavakat hallott volna az elnöktől. Dick Durbin demokrata szenátor azonban megerősítette, hogy a saját fülével hallotta, hogy Trump ezt mondta. Lindsey Graham republikánus szenátor első nyilatkozatában „pontosnak” nevezte az azóta világszerte ismertté vált idézetet, később azonban próbált eltávolodni korábbi nyilatkozatától.

Donald Trump egyre mélyebbre süllyed (Fotó: Getty Images)

A közösségi oldalak szinte azonnal felrobbantak, a Twitteren pedig azóta is pörög a #ShitholePresident hashtag, amelyen Trump kritikusai fogalmazzák meg vaskos véleményüket a 45. amerikai elnökről.

Egy ismeretlen azonban ennél is tovább ment, és mint az alábbi videón látható, a „Shithole” feliratot vetítette rá a Trump szállodalánc egyik épületének bejáratára, kiegészítve a csevegőprogramokból ismert „kaki” emojikkal.

A Fehér Ház egyelőre nem reagált a szállodánál történtekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top