Aktuális

A legrosszabb forgatókönyv szerint félmillió munkahely veszhet el a Brexit után

Egy csütörtökön ismertetett friss tanulmányból kiderül, hogy mekkora veszteségei lehetnek Nagy-Britanniának, ha megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból. A legrosszabb esetben félmillióan veszíthetik el a munkájukat 2030-ig.

A londoni polgármester, Sadiq Khan a Cambridge Econometrics elemzőházat bízta meg a tanulmány elkészítésével, a cég pedig több lehetséges forgatókönyvet vizsgált. Ezek közül a legrosszabb azt feltételezi, hogy Nagy-Britanniának nem sikerül egyezségre jutnia az EU-val a brit EU-tagság megszűnése utáni időszak kapcsolatrendszeréről. E modell szerint nem jön létre szabadkereskedelmi megállapodás sem, és a kétoldalú kereskedelmi forgalomra a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép életbe, ami vámok megjelenésével járna.

A számítások szerint ebben az esetben 2030-ig 480 ezernél több munkahely szűnne meg Nagy-Britanniában, és a brit hazai össztermék (GDP) értéke 2030-ban 3 százalékkal – 55 milliárd fonttal – lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság abban az évben az Európai Unió egységes belső piacának és vámuniójának tagjaként elérhetne.

A brit kormány Brexit-stratégiájának sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is kivonul.  London érvelése szerint a további brit tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.

A Cambridge Econometrics csütörtökön ismertetett tanulmánya szerint azonban ha nem sikerül elérni egy ilyen szabadkereskedelmi megállapodást a brit EU-tagság jövő márciusban esedékes megszűnéséig, annak csak a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában 29 ezer munkahely esne áldozatául 2030-ig. A brit kormány ugyanakkor átfogó, a pénzügyi szolgáltatásokra is kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top