nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
A sötét jövő már nem annyira sötét, és kicsit butább is – megnéztük a Black Mirror 4. évadát

A sötét jövő már nem annyira sötét, és kicsit butább is – megnéztük a Black Mirror 4. évadát

Az ember és a modern technológia sokszor ellentmondásos viszonyát bemutató Black Mirror mostanáig olyan sötét jövőképet festett fel, amelynek láttán a maradék hitünket is elvesztettük az emberiségben. A negyedik évad azonban felcsillantja a reménysugarat: talán mégsem teljesen reménytelen az emberi faj.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Az angol Charlie Brooker közeli jövőben játszódó történetei azáltal váltak híressé, hogy rendkívül szellemesen mutatták be, mit tesz az emberiséggel az egyre fejlettebbé váló csúcstechnológia, és mi marad belőlünk, emberekből, ha teljesen kiszolgáltatjuk magunkat a technológiának. Ezek a sztorik jellemzően nagyon sötét módon értek véget, sokszor elgondolkoztatva minket például az okostelefonunkkal vagy a kedvenc online játékunkkal való viszonyunkról. A harmadik évad egyik epizódja, a San Junipero azonban változást hozott. Egy olyan jövőképet festett, amelyben már volt valami vonzó, ráadásul a sorozat elkövette azt, amire korábban még nem volt példa: happy enddel zárult. A nézők imádták a San Juniperót, és ez óriási hatással volt a netflixes sorozat negyedik évadára. Ezúttal a hat részből három (!!!) ér véget happy enddel, és soha nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet a világ legpesszimistább sorozatával. De jól áll a Black Mirrornak a pozitív jövőkép? Megnéztem mind a hat részt, hogy kiderítsem.

Távolról Star Treknek tűnhet – USS Callister

A Black Mirror a 4. évadot egy közel másfél órás epizóddal durrantja be. A USS Callister úgy kezdődik, mintha egy régi Star Trek-epizódot néznénk, ám gyorsan kiderül, hogy amit láttunk, csak egy hipermodern űrjáték volt, amit egy hightech játékcég CEO-ja játszott. Robert Daly a játékban a rettenthetetlen Daly kapitány, ám a valóságban egy csendes, visszafogott fickó, akinek a szociális képességei nem túl fejlettek, és akit a cégbeli társa teljesen elnyom. Már majdnem elkezdtem szimpatizálni vele, amikor kiderült, hogy Daly titokban DNS-mintákat lop a cégbeli kollégáitól, akiket a virtuális valóságban ezek alapján újra megteremt, és a játékban – bosszúból a való világban őt ért sérelmekért – kegyetlen eszközökkel uralkodik felettük. Persze az alapsztori nonszensz képtelenség, ugyanakkor a virtuális világban elnyomott kollégák lázadása nagyon is átélhető és átérezhető, és

a USS Callister rémisztően világít rá arra a tényre, hogy a technológia világában a legnagyobb hatalmú cégeket sokszor érzelmileg éretlen, empátiára képtelen, a technológiát az emberség elé állító emberek vezetik, és nem biztos, hogy a sorsunk jó helyen van a kezükben.

Az epizód sok szempontból illeszkedik a Black Mirror hagyományaihoz, hiszen a gamer világ sötétebb oldala már régóta a sorozat egyik fontos témája, ám ezúttal földbe döngölés helyett egy kis reménysugarat is kínál.

A technológia csak eszköz a túlféltő szülők kezében – Arkangel

A legtöbb szülő nagyon szeretné tudni, hogy mit csinál a gyermeke, amikor épp nincs vele. Így van ezzel Marie is, az egyedülálló anyuka, főképp azután, hogy egy nap a kislányának nyoma vész a játszótéren, és csak a segítőkész idegeneknek köszönhető, hogy a gyerekre még azelőtt rátalálnak, mielőtt nagy baj történt volna. Marie többször nem szeretné ezt átélni, ezért él az Arkangel nevű cég ajánlatával, akik egy neurológiai chipet ültetnek a kislányba, amely nemcsak afféle jeladós GPS-ként működik, hanem általa egy tableten keresztül rá lehet kapcsolódni a kislány látására, és ez eszköz ki tudja szűrni azokat a jelenségeket (például vér, erőszak, pornográfia…), amelyek felzaklathatják a gyermeket, élőben kiblőrözve a képeket a kislány látásából.

Vajon felkészülhet a gyerek a felnőtt életre, ha burokba zárják, és minden felzaklató dologtól mesterségesen megvédik? Hol vannak a szülői féltés határai? Mikor kell elengedni a gyerek kezét?

A Jodie Foster rendezte epizód ilyen, nagyon is fontos kérdésekkel bombáz minket, mégis képtelen igazán érdekesen kibontani a zseniális alapötletét, és ahelyett, hogy komolyan vizsgálná az eszköz személyiségre való hatását, elblicceli a dolgot egy kamaszlány lázadásával. Ez a sztori ennél sokkal többet érdemelt volna, az pedig külön megér egy tockost, hogy az alkotók csúnyán összekeverik benne az esemény utáni fogamzásgátló tablettát az abortusztablettával.

Senki sem olvassa el a felhasználói szerződéseket – Crocodile

Az új évad leggyűlöltebb epizódja látszólag egy gyilkosságot eltussolni kívánó nő újabb gyilkosságokba torkolló ámokfutásáról és arról szól, hogy a jövőben a bírósági bizonyításnál a szemtanúk gyakorlatilag élő biztonsági kamerákká válnak, akiknek az emlékei videófelvételekként tölthetők le egy spéci eszköz segítségével, de ez csak a felszín.

A Crocodile valójában arról szól, hogy a cégek manapság olyan felhasználói szerződéseket kötnek velünk a vásárlásainknál, melyeknek sokoldalas, emészthetetlen jogi nyelven megfogalmazott, kacifántos szövegét még az értelmesebb embertársaink is csak nehezen tudják megérteni, de még ők sem szánják rá az időt, hogy elolvassák.

Ha a sztori főhőse, Mia (Andrea Riseborough hideglelős alakítása) venné a fáradságot, és megtenné, hogy elolvassa az orra alá dugott szerződést, akkor rájönne, hogy a biztosítási nyomozó hazudik neki, és neki nem kötelessége alávetni magát az emlékvizsgálatnak. Így a világ elkerülhetett volna egy értelmetlen gyilkossághullámot, mi pedig egy olyan Black Mirror-részt, amely értelmetlenül tobzódik a durva, sokkoló erőszakban.

Egy jó randiapp a boldogság kulcsa? – Hang the DJ

A Hang the DJ című részben felvázolt szép, új világban egy randiapp (nyilván a Tinder lebegett a készítők szeme előtt) megoldja helyettünk az ismerkedést. Ahhoz, hogy megtalálja számunkra a tökéletes párt, különféle hosszabb-rövidebb kapcsolatokba sodor minket, tanulmányozza, hogyan viselkedünk a partnerünkkel, és mi az, ami boldoggá tesz minket. Végül egy idő – talán néhány év – után szól, hogy megtalálta számunkra az ideális partnert, akivel boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. A sztori főszereplői, Amy és Frank is így találkoznak, de az app szigorúan csak 12 órát engedélyez számukra, és bár szimpatizálnak egymással, a rendszer szabályai elválasztják őket. Csakhogy később úgy hozza a sors és a randiapp, hogy ők ketten újra találkoznak. A Hang the DJ a negyedik évad legünnepeltebb és legkedveltebb epizódja, ami érthető, lévén a két főhős nagyon szerethető, a szerelmükért lehet szurkolni, és a filmvégi fordulat tényleg meglepő, viszont a mondanivalója engem kissé kiborított.

A Black Mirror tényleg azt akarja üzenni nekünk, hogy a randiappok és ismerkedős oldalak majd minden bajunkat megoldják, és egyszer csak elénk pakolják a nagy Őt?

Pedig sokszor még mi magunk sem tudjuk, hogy mit, pontosabban kit akarunk, és mi vagy ki jelenti számunkra a boldogságot.

Vigyázat! Harapós kutya! – Metalhead

Az új évad legtempósabb epizódjában nem sokat dumálnak, helyette megy a menekülés ezerrel. A fekete-fehérben rögzített epizódban egy raktárházba betörő nő menekül az őt üldöző, egészen elképesztő fegyverarzenállal rendelkező robotkutya elől az erdős vidéken, és sok rafkóra, valamint szerencsére van szüksége a túléléshez. Ez az epizód azáltal emelkedik ki a Black Mirror új évadából, hogy nem filozofálja túl a dolgokat, és a világból is csak pont olyan keveset látunk, mint a főszereplő.

Nincsenek világmegváltó gondolatok és nagy megfejtések, csak egy rohadtul ijesztő robotkutya, ami addig nem nyugszik, míg le nem vadássza valahogy a célpontját.

Tempós, túlélő üzemmódba helyezett akcióthriller, ami közben nehezen tudod elengedni a széked karfáját.

Egy múzeum, amely cseppet sem uncsi – Black Museum

A nagyjából 70 perces epizód valójában nem egyetlen sztori, hanem rövid történetek füzére, amit egy isten háta mögötti múzeum „kurátora” mesél el az oda véletlenül betévedő vendégének néhány kiállítási tárgyáról. Akad ott egy játék majom, amelybe belezárták egy autóbalesetben elhunyt nő lelkét, egy halálra ítélt férfi, akinek a lelkét egy hologramba zárták, és áramütésekkel kínozzák, és egy érzékelőkkel teli sityak, amely lehetővé teszi a viselője számára, hogy rácsatlakozzon más emberek érzéseire, és érezze azt, amit ők éreznek.

A kiállított tárgyakhoz kapcsolódó történetek túlpörgetettek és sokszor egész viccesek, de a részt nézve végig azt éreztem, hogy azokat a kiselejtezett Black Mirror-ötleteket sűrítették bele egyetlen részbe, amelyekből képtelenek voltak egy teljes résznyi sztorit kihozni,

így inkább rövidítve, egyetlen epizódba sűrítve mutatták meg őket. Nem mondom azt, hogy a Black Museum egy gyenge rész lenne, de hogy kissé összecsapottnak hat, az biztos.

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon