nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Feláldoznád egy családtagod azért, hogy a többiek tovább élhessenek?

Feláldoznád egy családtagod azért, hogy a többiek tovább élhessenek?

Aki látta a Meryl Streep főszereplésével készült Sophie választását, esetleg olvasta a könyvet, az sosem felejti el azt az elképesztő morális dilemmát, amin a hősnőnek keresztül kellett mennie. A Nicole Kidman és Colin Farrell főszereplésével készült Egy szent szarvas meggyilkolása ugyanazt a dilemmát tárja fel, de egy egészen más szemszögből.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

A Sophie választásában a koncentrációs táborba kerülő Meryl Streep által játszott Sophie-t állítják lehetetlen választás elé: választania kell a két gyermeke közül. Ugyan maga a választás kulcsjelenet a filmben, a Sophie választása inkább az esemény utóéletéről szól. Arról, hogy egy ilyen lehetetlen helyzet átélése mit tesz az emberi pszichével, és hogyan nyomorítja meg az emberi lelket hosszú távon. Ezzel szemben az Egy szent szarvas meggyilkolása a választás nehézségére fókuszál. Mert míg Sophie-nak egy-két perc alatt kellett meghoznia a döntését, addig a Colin Farrell által játszott Steven nevű kardiológusnak több hete van rá. Ő pedig nem hajlandó elfogadni, hogy az élet egy ilyen kemény helyzet elé állította, és bármi áron igyekszik elérni, hogy ne kelljen meghoznia egy ilyen elképesztő súlyú döntést. Nem hajlandó megölni valakit a kisfia, a lánya és a felesége közül azért, hogy a másik kettő életben maradjon. Mert azt hiszi, lehet más választása. Pedig az élet hoz olyan helyzeteket, amikor csak két (vagy több) rossz közül választhatunk.

Trükkös halál

De hogy kerül valaki egy olyan szituációba, hogy egy ilyen választás elé állítsák? Az Egy szent szarvas meggyilkolása nem cifrázza túl a magyarázkodást. A filmben egy elsőre barátságosnak tűnő, ám második ránézésre mégis kissé félelmetes tinédzser, Martin (Barry Keoghan iszonyat para alakításában) hozza el a bajt. A fiúval sokáig érthetetlen okból barátkozik a szívsebész, sőt még a házába is meghívja, hogy bemutassa a feleségének (Nicole Kidman karriercsúcs évének újabb bravúrja) és a két gyerekének. Csakhogy érezni kezdi, hogy a srác egyre inkább rátelepszik az életére. Bejár a munkahelyére, hazahozza a lányát a suliból, ott álldogál a kocsija mellett a parkolóban… Ám mielőtt Steven fel tudna lépni ellene, történik valami otthon. A fia egyszer csak úgy ébred reggel, hogy mindkét lába lebénult, és elveszítette az étvágyát. Pár nappal később a lányával is ugyanez történik, és a kivizsgálások után kiderül: orvosilag nincs kimutatható oka az állapotuknak. Martin viszont minden felelősséget vállal a történtekért. Azt mondja, ő tette ezt velük. Stevennek egyetlen lehetősége maradt: hogy megöli a két gyermeke valamelyikét vagy a feleségét. Ha megteszi, minden rendbe jön, és a többiek „boldogan” élhetnek tovább, míg meg nem halnak. Ha nem teszi meg, akkor a férfi pár héten belül az összes családtagját elveszíti.

Rémálomvilág

Jorgosz Lantimosz (Kutyafog, A homár) rendező filmjének az a legnyugtalanítóbb tulajdonsága, hogy eszében sincs megnyugtató válaszokat adni a nézőjének. Honnan van például a tinédzser Martinnak akkora hatalma, hogy mindezt el tudja érni Steven családjánál? Nem tudjuk meg. Egyszerűen csak van. Mint ahogy az Idétlen időkig-ből (amit a filmben együtt néz Colin Farrell karaktere Alicia Silverstone-nal, igen, a Spinédzserek színésznőjével) sem derül ki, hogy az időjárás-jelentő miért éli át ugyanazt a napot újra meg újra. Csak úgy. A filmet nézve végig olyan érzésünk van, mintha egy bizarr fantáziavilágba léptünk volna be, amely sokban emlékeztet a valóságra, ám mégsem ugyanaz. Talán egy rémálomban járunk?

Az Egy szent szarvas meggyilkolása nagyvárosának utcái teljesen elnéptelenedtek, sterilek és üresek. Steven munkahelyén, a kórház folyosóin alig néhány embert látunk csak lézengeni. A film képei alá hihetetlenül nyugtalanító zenéket kevertek, és a történetet sokszor nagyon furcsa szögekből mutatja nekünk a kamera. A karakterek pedig olyan szenvtelenül és olyan furcsán beszélgetnek egymással, mintha csak mostanság kezdték volna gyakorolni a társalgás művészetét.

Hogy egy példát is mondjak: egy orvosi konferencia vacsoráján Farrell a kollégájával beszélgetve csak úgy faarccal odaveti, hogy „A lányom tegnap menstruált először”. Vagy: Steven lánya teljesen érzéketlenül kérdezi meg az öccsétől, hogy „Ha meghalsz, ugye az enyém lehet az mp4-lejátszód?”.

Mitológiai alap

A film azt a kétségbeejtő helyzetet próbálja megmutatni, amíg az ember eljut oda, hogy elfogadja a sorsát. Mikor jön el az a pillanat, amikor beletörődünk abba, hogy mi vár ránk? Ugyanakkor mindezt egyáltalán nem realista köntösben, hanem már-már természetfölötti elemeket használó thrillerként mutatja be, ahol minden kép arra szolgál, hogy minél inkább elemeljen bennünket a valóságtól. Amikor Steven lánya, Kim épp Ellie Goulding vidám slágerét, a Burnt énekli az utcán, abban is van valami végtelenül szomorú és nyugtalanító. Lantimosz a legmélyebb félelmeinket próbálja előcsalni belőlünk, de mindezt nem a valóság megragadásával, hanem elemelten, rémálomszerűen teszi. Itt még egy egyszerű spagettievés is végtelenül fenyegető tud lenni, és már a film nyitóképén egy emberi szívet látunk a műtőasztalon dobogás közben.

Ha pedig belegondolunk, hogy Lantimosz az ógörög mitológia egyik ismert történetét, Iphigeneia tragédiáját (akit az apja áldozott fel azért, hogy jóvátehesse azt a bűnét, hogy meggyilkolt egy szent szarvast) dolgozta fel a filmben, és helyezte modern köntösbe, az élmény csak még komplexebbé válik. Az Egy szent szarvas meggyilkolása egyáltalán nem könnyű néznivaló, és rosszul fogod érezni magad közben és utána, ugyanakkor a kétórás játékideje alatt úgy képes magába szippantani a nézőjét, ahogy arra csak nagyon kevés film képes. Egy kényelmetlen mestermű.

Megosztás Facebookon