Aktuális

Áramot vezettek a zárka ajtajába a fiatalok, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia

A vád szerint a két féltestvér célja az volt, hogy a zárka ajtaját kinyitó körletfelügyelő áramütést szenvedjen. Az őr annak köszönheti az életét, hogy nem kézzel, hanem a gumitalpú cipőjével tolta be az ajtót.

Az elkövetéskor 17 és 18 éves vádlottak – akik féltestvérek – előzetes letartóztatásban voltak, és közös cellában helyezték el őket a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik objektumában.

A vád szerint 2017. április 11-én, a zárkaellenőrzést követően a vádlottak a zárka bejárati ajtajánál lévő villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket kihúzták, és úgy állították be őket, hogy az ajtó kinyitása esetén azok érintkezzenek a befelé nyíló fémajtóval – közölte az ügyészség.

A két fiatal tudta, hogy biztonsági kamerán keresztül figyelik őket, ezért felhívták magukra a figyelmet, hogy az őrök a zárkához menjenek. Filctollal firkálni kezdték a zárka falát, illetve kitépett könyvlapokat ragasztottak rá. A körletben szolgálatot ellátó biztonsági tiszt több körletfelügyelő társával – köztük a sértettel – együtt a zárkához ment, hogy intézkedjenek.

Az őrök nem tudták felkapcsolni a zárkában a mennyezeti világítást, ugyanis azt a vádlottak szintén szétszerelték. A sértett körletfelügyelő ezért a zárka fémajtaját gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ekkor érintkezésbe lépett az útjába helyezett 230 volt feszültség alatt lévő vezetékkel, aminek következtében a fémajtó áram alá került, ami halálos áramütést hozott létre.

A vádlottak célja az volt, hogy az intézkedő büntetés-végrehajtási tiszt áramütést szenvedjen. A tragédia kizárólag azért nem következett be, mert a körletfelügyelő nem kézzel, hanem a lábával érintette meg az ajtót.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja, amit a fiatalkorú vádlott bűnsegédként követett el. A vád tárgyává tett bűncselekmény miatt a fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama 15 év, a már felnőttkorú társa esetében pedig 20 év.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top