Aktuális

Akkora kárt okozott a vihar, hogy nem lesz tanítás jövő héten a polgárdi iskolában

Az iskola 400 diákjából 160 elhelyezését kell megoldani, amíg helyreállítják az épületet.

Nem kezdődik meg a tanítás január első hetében a polgárdi általános iskolában, amelynek tetőszerkezetét megrongálta a viharos erejű szél – közölte a település polgármestere. Nyikos László elmondta: a tankerülettel egyeztetve az iskolavezetés úgy döntött, hogy január 3. és 5. között rendkívüli oktatási szünetet rendelnek el.

A polgárdi általános iskolában az oktatás három épületben zajlik, a vihar a tornacsarnokban és az azzal egybeépült iskolarészben okozott több tíz millió forintos, egyes becslések szerint a százmilliós nagyságrendet is elérő károkat.

A polgármester szerint az iskola 400 tanulójából 160 diák elhelyezését kell megoldani közel egy hónapra, amíg helyreállítják az épületet. Ezt helyben, átcsoportosításokkal és a környező egyházi intézmények által felajánlott közösségi terekben tudják megvalósítani.

A nagyobb problémát Nyikos László szerint a tornacsarnok helyzete jelenti. A diákok mindennapos testnevelése mellett a település egyetlen sportcsarnokaként itt zajlik a városi sportélet, itt készül fel az asztalitenisz- és a labdarúgócsapat is, és egyelőre kérdéses, mikor lesz újra használható az épület.

A tanítási szünet idejére igény esetén az iskola egyik sértetlenül maradt épületében felügyelettel lehetnek diákok, a kiesett tanítási napokat a tanév második félévében szombatonként pótolják majd. Székesfehérvár legalább ötmillió forinttal támogatja a megsérült iskolaépület helyreállítást.

Polgárdi mellett több helyen komoly károkat okozott a vihar Fejér megyében, péntek reggel az erős szél kettétörte a székesfehérvári Városház téren felállított karácsonyfát is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top