Aktuális

Több százezer nemi erőszak ügyével nem foglalkoznak

Több mint tízezer nemi erőszak ügyben vett mintát fedeztek fel egy amerikai rendőrségi raktárban, amelyekkel senki sem foglalkozott. Az újra előkerült minták alapján már több mint száz embert tartóztattak le.

Az eset Michigan állam Wayne megyéjében történt, ahol 2009-ben egy rendőrségi raktárban fedezték fel azokat a mintavételi készleteket (rape kit), amelyekkel a nemi erőszakos esetek áldozataitól vesznek mintákat. Összesen 11.341 ilyen készlet porosodott a raktárban, ahová egyszerűen bedobálták a dobozokat anélkül, hogy bármiféle nyomozást indítottak volna az ügyekben.

 

A rendőrségi raktár polcain több tucat dobozban porosodtak az áldozatoktól vett minták (Fotó: endthebacklog.org)

Kym Worthy ügyésznek köszönhetően azonban most felcsillant a remény, hogy az elkövetők mégis a törvény elé kerüljenek. Worthy ugyanis több évet szánt rá, hogy a több ezer mintát feldolgozza. A vizsgálatok még most is folynak, de már most 800 olyan elkövetőt azonosítottak, akik akár 10-15 alkalommal is elkövethettek nemi erőszakot, 127 elkövetőt pedig már el is ítéltek a bizonyítékok alapján.

Az ügyész a Detroit Free Pressnek nyilatkozva elmondta, hogy az esetek többségében az intézkedő rendőrök egyszerűen nem hittek az áldozatoknak. De olyan is volt, amikor azért nem foglalkoztak érdemben az esetekkel, mert az áldozatok prostituáltak vagy droghasználók voltak, illetve olyan is előfordult, hogy mentális problémákkal küzdő nők – illetve tinédzser fiúk – ügyét dobták sutba nyomozás nélkül. A rendszer pedig lehetővé tette ezt, mert a mintavételi készleteket nyomon követő protokollok nem működtek megfelelően.

Worthy arra is rámutatott, hogy a michigani raktárban porosodó minták esetében nem nehéz rasszizmusra gyanakodni, a készletek 86 százaléka ugyanis színesbőrű áldozattól származik.

„Ha valaki színesbőrű vagy ha szegényebb réteg tagja, akkor az ügyeit egyszerűen máshogy kezelik – nemcsak a szexuális zaklatási vagy nemi erőszakkal kapcsolatos eseteket, hanem mindenféle rendőrségi ügyet” – mondta az ügyész az interjúban. „Ez az igazság. Az emberek nem akarják beismerni, de az egész karrierem során ezt láttam.”

Worthy hozzátette, megdöbbentette, hogy milyen magas a száma azoknak, akik sorozatosan követtek el nemi erőszakokat. Rámutatott, hogy itt egyetlen amerikai állam egyetlen megyéjéről van szó, ezek után érdemes elképzelni, hogy a több mint 323 milliós Egyesült Államokban milyen lehet a helyzet. Az ügyész azt is elárulta, hogy a már feldolgozott készletek alapján azonosított sorozatos elkövetőket 39 (!) másik államban elkövetett esetekhez is sikerült hozzákötni.

A szexuális erőszak áldozataival foglalkozó szakértők szerint USA-szerte több százezerre rúghat a hasonló, fel nem dolgozott minták száma. Annak érdekében, hogy az amerikai igazságszolgáltatás végre tegyen valamit, létrehozták a www.endthebacklog.org weboldalt, ahol további sokkoló információkat lehet olvasni a nemi erőszakos ügyek kezelésével kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top