Aktuális

Feljelentik az államot és a fővárost az M3-as megállóinak elmaradó akadálymentesítése miatt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) eljárást kezdeményez az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata és a BKV Zrt. ellen, mert az M3-as metró részleges akadálymentesítésével megsértették a fogyatékossággal élő személyekkel szemben az egyenlő bánásmód követelményét.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kedd este közölte, hogy feljelentik az EBH-nál a magyar államot, a fővárost és a BKV-t, amiért a 3-as metró felújítása során egyes metrómegállók akadálymentesítése elmarad. Bár az M3-as metró több éven keresztül tartó felújítása novemberben kezdődött, a jelenlegi tervek szerint a húszból nyolc állomás a felújítás után sem lesz akadálymentes

A szövetség már többször jelezte, hogy az akadálymentesítés követelményének figyelmen kívül hagyása hazai és nemzetközi jogszabályokat, vállalásokat sért. A projekt uniós forrásból valósul meg, ahol szintén meg kell felelni a hozzáférhetőségi követelményeknek, a részleges akadálymentesség nem elfogadható. A jogszabályi kötelezettségek betartatásában a kormánynak mint a végrehajtó hatalomnak felelőssége van.

Mint írják közleményükben: az M3-as metró ügye országos jelentőségű, hiszen a mozgássérült emberek ellátása Budapest-központú, számos szolgáltatást – például az egészségügy, a rehabilitáció, az oktatás területén – kizárólag itt tudnak igénybe venni. Az akadálymentesítésből kimaradó megállók jelentős közlekedési csomópontokban, fontos egészségügyi intézményeknél, lakótelepeknél találhatók, többségük a belvárosban, ezért sem engedhető meg, hogy a következő 30-40 évben az utasok jelentős része ne érhesse el ezeket metróval – fogalmaznak. Az akadálymentesítés nemcsak a mozgássérült emberek miatt szükséges, hanem a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családok és a nehezen mozgó idős emberek miatt is.

Felállítanának egy munkacsoportot

A MEOSZ közleménye alapján október végén a szövetség megbeszélésre hívta az érintett feleket, így a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a Főpolgármesteri Hivatalt, a BKV Zrt. metró felújításért felelős projektigazgatóságát, az érintett kerületek polgármestereit, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát. Bár a résztvevők egyöntetűen támogatták a teljes akadálymentesítést, az is elhangzott, hogy erre egyelőre nem áll rendelkezésre elég forrás. Megállapodtak ugyanakkor abban, hogy a résztvevők egy részének delegáltjaiból felállítanának egy munkacsoportot, amely részletes terveket és költségvetést készítene a kimaradó állomások akadálymentesítéséről.

Ezt követően a szövetség Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Tarlós István főpolgármesterhez fordult levélben, hogy támogassák a munkacsoport megalakulását, előbbi pedig biztosítsa a hiányzó forrást a kivitelezésekhez. Mivel a MEOSZ nem kapott választ, eljárást kezdeményezett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top