2017. December 18.

Egy teljes munkaidős állás, amiért fizetés nem jár, csak magánrepülő – az Egyesült Államok first ladyjei

Az egyik a férje helyett kormányzott, a másik utálta az egész felhajtást, de volt köztük olyan is, aki megírta a kutyája emlékiratait. Érdekességek, amiket eddig nem tudtál az Egyesült Államok első asszonyairól.

Szabó Sz. Csaba

Azzal bizonyára mindenki tisztában van, hogy a first lady az Amerikai Egyesült Államok elnökének felesége (vagy ritkábban egy másik nőnemű családtagja, de most inkább ne bonyolítsuk), aki bármilyen körülmények között képes csinos kosztümben és ragyogó mosollyal integetni férje oldalán, de hogy a fentieken kívül pontosan mi is teszi a first ladyt first ladyvé, az már korántsem ilyen egyértelmű, hiszen pozícióját, feladat- és jogkörét nem részletezi sem az alkotmány, sem más egyéb törvény. Sokkal inkább meghatározó egyrészt a hagyomány, másrészt pedig a mindenkori first lady személyisége, tehetsége és egyéni ambíciói, tehát hogy mennyire tudja bemozogni, esetleg kitágítani a játékterét.

Melania Trump az első first lady, akinek nem angol az anyanyelve (Fotó: Franco Origlia/Getty Images)

Magyar viszonyokra lefordítva (ha nagyon muszáj) ez az intézmény a tengerentúlon valami olyasmi, mint itthon a köztársasági elnöké; politikai szereplő, aki a napi politika felett áll, óvatosan állást foglal bizonyos általános, sokakat érintő kérdésekben, reprezentál, néha okos beszédeket tart, és általában elég népszerű a választópolgárok körében – bár az is igaz, hogy egyéb tekintetben sajnos bajosan lehetne összekeverni Áder Jánost Michelle Obamával vagy Melania Trumppal (mondjuk, egy korábbi elnökfeleségről, Hillary Clintonról azért találtunk horgászós fotót, ha ez számít). Ráadásul a first lady fizetést sem kap.

Michelle Obama, az első afroamerikai first lady (Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

A tökéletes first lady elsősorban támogató feleség, háziasszony, hosztesz és salonnière, másodsorban pedig kampányfigura, politikai tanácsadó, elnöki szóvivő, trendszetter, civil aktivista, filantróp milliomos, celebritás és a tengerentúli politika emberi arca. Persze ennyi munkakörnek nehéz megfelelni, így inkább az a bevett szokás, hogy az elnöki hitvesek, mint afféle védőszentek, inkább specializálódnak, és felkarolnak valamilyen társadalmilag fontos ügyet.

Csak néhány példa: Pat Nixon az önkéntes munka fontosságára hívta fel az amerikaiak figyelmét, Betty Ford kiállt a nők abortuszhoz való joga mellett, Nancy Reagan a drogok ellen kampányolt, Barbara Bush az írástudatlanság felszámolását tűzte a zászlajára, Michelle Obama a gyerekkori elhízás elleni harc szószólója volt, a jelenlegi first lady, a közösségi médiáért nem különösebben rajongó Melania Trump pedig elvileg az internetes zaklatás, a cyberbullying ellen fog majd erélyesen fellépni egyszer, talán, ha minden igaz.

Az első

Ez nem is olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik. Az persze nem kérdés, hogy Martha Washington sorrendben az első elnökfeleség, és a „bájos, megnyerő és élénk személyiségű” asszony pedig (bár kicsit öregnek érezte magát hozzá) nagyszerűen el is látta házastársi és társaságbéli teendőit, ám az ő titulusa még többnyire Lady Washington vagy Lady Presidentress (elnökné asszony) volt – bár tudunk egy olyan cikkről, amelyben first ladyként hivatkoznak rá, de ezt számítsuk inkább az újságírói kreativitás szülte kuriózumnak.

Martha Washington

Ugyan a kifejezés még ekkoriban sem volt igazán használatban, sokak véleménye szerint mégis James Madison felesége, Dolley volt az első valódi elnöki nagyasszony, aki céltudatosan készült erre a szerepre, amit hivatalosan 1809 és 1817 között töltött be, és amit már igazából férje elődje, az özvegy Thomas Jefferson alatt is gyakorolt.

Dolley Madison

Részben valószínűleg a polgárháború utáni médiarobbanással, illetve ezzel összefüggésben a kifejezetten női témákra fókuszáló újságírónők számának növekedésével is magyarázható, hogy a 19. század második felére minden korábbinál fontosabb és érdekesebb lett az ország első számú asszonyának személye. Az első, akire már tényleg rendszeresen ezen a néven hivatkoztak a lapok, Lucy Hayes volt 1877-től 1881-ig, és ő szerencsére méltónak is bizonyult a feladatra: a népszerű, művelt, jó megjelenésű Lucy nemcsak az első, mai értelemben vett first lady, hanem mindjárt az első diplomás first lady is volt, pozíciójából és személyiségéből fakadó tekintélyével pedig olyan ügyek mögé állt be, mint a nők felsőoktatásban való részvétele vagy az amerikai feketék jogai, jóval azelőtt, hogy ezek a témák egyáltalán a közbeszéd részéve váltak volna.

Lucy Hayes, az első modern first lady

A legbefolyásosabb

Az már majdnem a kezdetektől, azaz a politikailag is nagyon aktív Abigail Adams hitvesi regnálása óta jellemző trend, amely talán Nancy Reagan munkásságában csúcsosodott ki, miszerint a feleség – hol teljesen nyíltan, hol kevésbé – afféle informális elnöki tanácsadóként szolgál az elnök mellett, így nem egyszerű megállapítani, hogy kinek a kezében összpontosult a legtöbb hatalom.

Az biztos, hogy Edith Wilson volt az egyik legnagyobb játékos. Mikor Woodrow Wilson 1919-ben agyvérzést kapott, és lebénult, felesége gyakorlatilag azonnal átvette a nemzetvezetői teendőket, amelyeket aztán még másfél évig meg is tartott, természetesen teljes titokban, az alelnök és pár beavatott diszkréciója mellett, hiszen ha a kongresszus vagy a közvélemény tudomást szerez a testileg és szellemileg egyaránt leépült Wilsonról és Amerika kvázi első női elnökéről, valószínűleg azonnal lefolytatják az ún. impeachment eljárást, ami minimum országos botrányhoz vezetett volna.

Edith Wilson

Komoly versenyző még Eleanor Roosevelt, aki 12 teljes évig látta el hivatalát, és aki minden korábbi first ladynél aktívabban vetette bele magát a nyilvánosságba. Nagy teammel dolgozott, nem hivatalos utazó nagykövetként bejárta az egész világot, rendszeresen tartott sajtótájékoztatókat, hetente vezetett rádióműsort, saját rovata volt egy heti- és egy havilapban, a szegények, a kisebbségek és a nők jogaiért kampányolt, és jelentős szerepet kapott a New Deal közjóléti programjainak formába öntésében, illetve az ENSZ létrehozásában.

Eleanor Roosevelt az ENSZ-ben

Még messzebbre ment a huszadik század talán legdirektebben politizáló first ladyje, a későbbi szenátor, külügyminiszter és elnökjelölt, az amerikai Lady Macbeth, azaz Hillary Clinton, aki a Fehér Ház keleti szárnyában található, elnöki feleségnek járó iroda helyett inkább a nyugati szárnyban rendezkedett be, hogy tényleg senkinek ne legyenek kétségei a szándékai felől. Jelenléte már a kampányban is annyira hangsúlyos volt, hogy Bill Clinton eleve a „kettőt kap egy áráért” szlogennel igyekezett meggyőzni a választókat, amiért a pár sok kritikát és egy gúnynevet (Billary) is kapott az ellenoldaltól. Hillary aztán az új adminisztráció felállításában is részt vett, és személye alapvetően, talán még férjénél is jobban határozta meg az egész Clinton-éra arculatát.

A first gentleman és Hillary Clinton

A legdivatosabb

A first ladyk természetesen mindig igyekeztek elegánsan, divatosan és lehetőleg a csak rájuk jellemző módon öltözködni, a sajtó és a nép pedig szerette az elegánsan, divatosan és egyénien öltözködő first ladyket – legutoljára Michelle Obamát. Szóval mai szemmel is el lehet gyönyörködni Dolley Madison legendás turbánjában és a napóleoni idők divatját követő mély dekoltázsában, Frances Cleveland sudár alakját és fiatalságát kihangsúlyozó hófehér, viktoriánus esküvői ruhájában, Grace Coolidge jazzes chicjében, Mamie Eisenhower őrült rózsaszín kreációiban vagy Nancy Reagan fantasztikus, vörös ruhakölteményeiben, de abban valószínűleg nincs vita, hogy az elnöki feleségek örökös és meghaladhatatlan divatkirálynőjét úgy hívták, hogy Jacqueline Kennedy.

Jacqueline Kennedy

Jackie elképesztő ruhatára, makulátlan ízlése, utánozhatatlan stílusa, ikonikus kalapjai, fejkendői, gyöngysorai és arceltakarós napszemüvegei és egyéb kiegészítői nemcsak a hatvanas években mutattak irányt, hanem máig zsinórmértékül szolgálnak mindazoknak, akiket csak egy kicsit is érdekel az öltözködés.

Akik utálták az egészet

1849 és 1857 között mintha el lett volna átkozva ez a pozíció; nyolc év alatt három olyan first lady követte egymást zsinórban, akik a hátuk közepére kívánták a reprezentatív feladatokat és a felhajtást, ráadásul mind különböző okokból. A néha pipára is előszeretettel gyújtó Margaret Taylor kemény, egyszerű, sokáig nélkülöző katonafeleségként korábban egészen másfajta élethez szokott, a túlságosan intellektuális Abigail Fillmore unalmasnak és felszínesnek ítélte a washingtoni társasági életet (ráadásul elszörnyedve tapasztalta, hogy a Fehér Háznak nincs is tisztességes könyvtára), míg Jane Pierce depressziós volt, gyűlölte a törékeny egészségét kikezdő fővárosi klímát, és mélyen vallásos asszonyként megvetette, sőt, egyenesen istentelennek találta a politikát. Egy évszázaddal később a nyilvános szereplésektől és a sajtótól valósággal irtózó Bess Truman elevenítette fel még utoljára a boldogtalan first lady nyomasztó alakját.

Jane Pierce

A legmenőbb, újrafelfedezésre váró first lady?

Talán Helen Taft (1909–1913), az első elnökné, aki saját autóját vezette, támogatta a női választójogot, és cigarettázott. Ráadásul minden idők legkövérebb elnökéhez ment feleségül. De nem rossz választás Louisa Adams (1825–1829), az első – és Melania Trump feltűnéséig az egyetlen – külföldi születésű first lady, aki remekül hárfázott, selyemhernyókat tenyésztett és színdarabokat írt, vagy Lou Hoover (1929–1933), aki geológusként végzett a Stanfordon, és folyékonyan beszélt kínaiul.

Helen Taft

Akire rászakadt a huszadik század

Florence Harding (1921–1923) volt az első first lady, aki szavazhatott, utazhatott repülőgéppel, használhatott videókamerát és hallgathatott rádiót.

A first lady, aki megírta (illetve: lejegyezte) a kutyája emlékiratait

Barbara Bush. Sajnos ebben nem talált követőkre

Millie kutya, az emlékiratíró

A legelőkelőbb pedigré

Edith Wilson Pocahontas leszármazottja volt. Igen, azé a Pocahontasé.

A first ladyk és a Fehér Ház hivatalos porcelán étkészlete

Erről a témáról akár egy hosszú verses regényt lehetne írni, úgyhogy most maradjunk csak annyiban, hogy a mi kedvencünk a Lucy Hayes-féle verzó. Azért a többi se rossz.

Színpompás vadpulyka-fantázia Lucy Hayes tányérján

Rossz szokások

Az asztaltáncoltatós spiritizmusban is mélyen hívő Mary Lincoln (1861–1865) reménytelen boltkóros volt, aki temérdek pénzt költött mindenféle felesleges és drága hülyeségre, Jackie Kennedy rengeteget dohányzott (ilyenkor hivatalosan tilos volt fotózni), Betty Ford pedig alkoholista volt, valamint ópiátfüggő.

Művészi hajlamok

Ellen Wilson (1913–1914) impresszionista festőként is ismert, Caroline Harrison (1889–1892) állítólag remekül zongorázott, míg Nancy Reagan színésznőként, Betty Ford pedig profi táncosként dolgozott.