Aktuális

Utasszállító gépeket vesz a magyar kormány

Legalább két tízéves, korábban egy fapados légitársaságnál szolgált Airbust vehet a magyar kormány sajtóértesülések szerint. A gépek nemcsak az ország vezetőinek szállítására, de külföldön bajba jutott magyarok kimenekítésére is alkalmasak lennének. Európai reptéren festik majd fel a magyar állami légi járművek felségjelzését.

Többfunkciós kormánygépeket szerez be a honvédség számára a kormány – tudta meg a Magyar Nemzet. Olyan használt, átalakított Airbus A319-es utasszállító repülőgépekről van szó, amelyeket azért tudnak megszerezni, mert a közelmúltban több fapados légitársaság is csődbe jutott.

A lap információit hivatalosan senki nem erősítette meg, a Magyar Nemzet számára az amatőr repülőfigyelői (szpotter-) közösség tagjaitól, az interneten fellelhető adatbázisokból, illetve honvédségi és iparági forrásokból szerzett részinformációk alapján állt össze a kép a gépek megvételéről. Az utasszállítók beszerzésében és a gépek karbantartásában-üzemeltetésében olyan cégek működhetnek közre, mint a Wizzair, a Budapesten is bázissal rendelkező Lufthansa Technik karbantartócég, illetve a Malév máig talpon maradt öröksége, a magyar állam tulajdonában lévő Aeroplex. 

A szóban forgó, legalább két, egyenként tízéves Airbus a nemrég csődbe ment Air Berlin tulajdona volt, a légitársaság a Eurowingsnek lízingelte. 

Az „új” gépek a honvédségi expedíciós missziók váltására, külföldön bajba jutott magyar állampolgárok kimenekítésére is alkalmasak lesznek az ország vezetőinek szállítása mellett. Iparági források szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű tranzakcióról van szó.

Címlap: DANIEL KARMANN / DPA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top