nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen

Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen

Több mint egy évvel elfogása után vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László ellen. A 24 éves férfit élet és közbiztonság elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.
NLCafé
f Ajánlom

Pénteken vádat emeltek P. László ellen, akit előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádol az ügyészség.

Fegyver kellett

A vádirat szerint P. László  2016. szeptember 24-én este Budapest, VI. kerület Teréz körúton egy robbanószerkezetet tartalmazó táskát tett le a földre, amely robbanószerkezetbe a rombolóhatás fokozása érdekében nagy mennyiségű szöget helyezett el. Ezután kivárta, míg a szokásos járőrútvonalat bejáró szolgálatban levő egyenruhás rendőrök a robbanószerkezet közvetlen közelébe érnek, majd azt a járőrpár megölésének szándékával, távirányítással működésbe hozta. P. László terve az volt, hogy a halott rendőrök szolgálati lőfegyvereit megszerzi.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szerencsére a két járőr nem halt meg a robbanásban, viszont életveszélyesen megsérültek, rajtuk kívül még egy járókelő könnyű sérüléseket szenvedett.

Zsaroló levél a Belügyminisztériumnak

P. László a Teréz körúti robbantást követően a Belügyminisztériumnak elküldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, valamint elkészítésének lépéseit és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumot egy millió euro összegű készpénz kifizetésére kényszerítse azzal a fenyegetéssel, hogy amennyiben pénzkövetelését nem teljesítik, további robbantásokat követ el.

TEK

P. László végül nem tudta folytatni ámokfutását, mert 2016. október 19.-én a TEK munkatársai elfogták. Az ügyészség úgy látja, P. Lászlónak módjában állt volna tervezett cselekményének megvalósítása, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan robbanószerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.

Mivel az előzetes letartóztatás alatt elvégzett elmeorvosi vizsgálatok nem támasztották alá azt, hogy P. László a cselekmény elkövetése idején kóros elmeállapotban szenvedett volna, az általa elkövetett bűncselekmények akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők.

Megosztás Facebookon