Aktuális

Ha KATÁ-s vállalkozó vagy, akkor ezt mindenképp olvasd el figyelmesen!

Továbbra sem kell az áfamentes katásoknak vállalkozói számlát nyitniuk, és a főállású katások jövőre is havi 50 ezer forintot kötelesek havonta adóként befizetni. Az eddigi árbevételi adómentesség határa pedig jövőre tovább emelkedhet.

2018. július 1-jétől, ha az egyéni vállalkozó számlázó programmal állítja ki a bizonylatokat, akkor azt csakis olyan programmal teheti, mely a számla kötelező adattartalmát azonnal, de legfeljebb 24 órán belül elektronikus úton továbbítja az adóhatóságnak.

Az adóhatósággal történő elektronikus kapcsolat regisztrációval kezdődik, amely magában foglalja a számlázóprogram regisztrációját is, így azt nem kell külön bejelenteni. Az adóhatóság indított egy tesztoldalt a számlák elektronikus továbbításával kapcsolatban, ahol bővebb információk is rendelkezésre állnak. A mostani tervezetek szerint 2018. július 1-jétől azon kiállított számlákról kell az adóalanynak adatot szolgáltatnia az adóhatóságnak, amelyen a szereplő áthárított általános forgalmi adó összege eléri a 100 ezer forintot. A jelentési kötelezettség tehát az alanyi áfamentes adóalanyokra értelemszerűen nem vonatkozik.

A 2017. november 14-én elfogadott adózás rendjéről szóló törvény 114. paragrafusa alapján pénzforgalmi számlát csak az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a jogi személyeknek kell nyitniuk. Ez azt jelenti, hogy egy alanyi áfamentes katás egyéni vállalkozó jövőre sem köteles pénzforgalmi számlát nyitni. A KATA-alanyok tételes adómértéke 2018. január 1-jétől sem változik. Vagyis a főállású kataalanyok továbbra is havi 50 ezer forint tételes adót kell, hogy fizessenek, mely választásuk esetén 75 ezer forintra is emelhető. Jövőre tovább emelkedhet az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással.

A katások társadalombiztosítási ellátásának alapja emelkedik 2018. január 1-jétől. Ennek értelmében a havi 50 ezer forint tételes adó fizetése havonta 94.400 forint ellátási alapot képez az idei 90 ezer forint helyett. A havi 75 ezer forint tételes adó megfizetése pedig 158.400 forint ellátási alapot fog jelenteni az idei 150 ezer forint helyett. A mellékállású kisadózóknak továbbra is havi 25 ezer forint tételes adót kell fizetniük a tevékenységük után, amely nem eredményez biztosítási kötelezettséget.

 2018. január 1-jétől  a törvény a mellékállású kisadózók sorába emeli be a közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató kisadózókat is. E tekintetben nincs különbség, hogy hazai vagy külföldi állam területén lévő oktatási intézményben folytat tanulmányokat a kisadózó. Szintén mellékállású katásnak számít jövőre a nevelőszülői foglalkoztatási viszonyban lévő kisadózó is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top