nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„Tudom, honnan jöttem” – bemutatjuk dr. Orsós Zsuzsanna rákkutatót

„Tudom, honnan jöttem” – bemutatjuk dr. Orsós Zsuzsanna rákkutatót

Orsós Zsuzsanna hét testvére közül, sőt az egész rokonságban is az egyetlen, aki továbbtanult. Hiába volt mindig a legjobb tanulók közt, nyolcadik után osztályfőnöke mégsem gimnáziumba, hanem szakmunkásképzőbe javasolta őt. A kezdeti nehézségek ellenére sorsa mégis mesésen alakult – kitartásának köszönhetően.
Baranyi Marcsi
f Ajánlom

Mesekönyv nem volt otthon, de mindig volt kivel játszani

Orsós Zsuzsanna Tolna megyében, Németkéren nőtt fel, beás cigány családban. Származását adottságnak tartja és soha nem tagadta volna meg. „A beáson belül én a teknővájó cigányok csoportjába tartozom, szüleim otthon beszéltek beásul, én már csak értem, használni aktívan sajnos nem tudom” – mondja Zsuzsa. 

Teknővájó cigányok 1944-ből (Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar)

„Németkéren mi, cigányok és svábok, nagy békességben éltünk egymás mellett” – repül vissza az időben. Apukája segédmunkás volt a Paksi Erőműben, anyukája egy szőlészetben dolgozott késő estig. „Szüleim is, mint sokan mások a 70-es években felvették a kedvezményes lakáskölcsönt, húsz évig fizették, és abból épült fel a házunk. Ilon, Antal, Tóni, Jancsi, Éva, Juli és aztán én, így jöttünk szép sorban. Saját szobája és ágya nem volt senkinek, én is az egyik nővéremmel aludtam egy ágyban” – idézi fel Zsuzsa. Tyúkok szaladgáltak az udvaron, sőt tehenük is volt. A ház körüli teendőkből a gyerekek is kivették rendesen a részüket. Fát hasogattak, földet ástak, boltba jártak. A nagyobbak meg is főztek, a kisebb testvérekre is vigyáztak, hiszen a szülők egész nap dolgoztak.

Annak ellenére, hogy nem volt semmilyen játékunk, mi mégis rengeteget játszottunk. Erdőbe mentünk, kunyhókat építettünk magunknak. Soha nem voltunk magányosak, mivel sokan voltunk testvérek, mindig volt kivel játszanunk

 – meséli gyerekkorát. Senki nem tudott olvasni a családban, ezért mesekönyvet sem lehetett találni otthon. Sőt kiskorából fényképeket sem tud mutatni Zsuzsa, mert az sincs. Az első fotó az iskolában készült róla és egy pedig az elsőáldozásakor.  „Nekem ez volt természetes” – teszi hozzá.  

Anyukáját is megtanította írni-olvasni

A kicsi törékeny lány az általános iskolába kerülve rögtön a könyvek szerelmese lett. Így őt a családban jobban megkíméltek a házimunkától. Otthon nem kérték rajta számon a leckét, ő mégis felkészült a másnapra. Íróasztal híján, a térdén tanult. Sok testvére meg folyton zajongott körülötte.

Nyüzsögtünk, ahogy azt egy rendes cigány családban kell. Ma már mesterséges zajt csapok magam körül, csak úgy tudok koncentrálni, ha szól a zene. Egyetemi vizsgáimra is csak zajban tudtam készülni 

– mondja mosolyogva Zsuzsa.

Fotó: Hernád Géza

A testvérei nem értették, hogy miért tanul annyit, és miért nem kártyázik inkább velük. „Gyakran mondták, hogy tedd már le azt a könyvet, de engem meg jobban érdekelt, hogy milyen kőzetek vannak az észak-magyarországi hegyekben” – meséli Zsuzsa. A sok könyvet nemcsak azért olvasta, mert kötelező volt, hanem azért mert óriási volt a tudásvágya. A szorgalomnak meg is lett az eredménye, a legjobb tanulók között tartották számon. Év végén a kis Zsuzsi mindig kapott jutalomkönyvet és sok-sok dicséretet is mellé. Tízéves lehetett, amikor úgy érezte, hogy anyukájával is megosztja a betűk varázsát és megtanította őt írni-olvasni. Az addig csak kereszteket rajzoló analfabéta asszony már a nevét is alá tudta írni a hivatalos helyeken, amire nagyon büszke volt ő is és a kislánya is.

Egy új világ küszöbén

Nyolcadik után senkinek nem volt kérdés, hogy Zsuzsa továbbtanul. Szíve és a tanulmányi átlaga szerint gimnáziumba ment volna. De az osztályfőnöke inkább szakmunkásképzőbe, fodrásznak ajánlotta, mondván a gimnáziumban biztosan lemaradna és elkallódna Orsósék lánya. De szerencsére a kémiatanára Lamm Jánosné ezt nem nézte tétlenül. Hiszen jól tudta, hogy Zsuzsa végig remekelt a természettudományos tantárgyakban, és a kémia képleteket kente-vágta. Így a pécsi Hevesi György Vegyipari Szakközépiskolát javasolta számára. Ahová simán fel is vették. Ez azt jelentette, hogy a száz kilométernyire lévő kollégiumba kellett költöznie, pedig addig még a faluját sem hagyta el. A tizenöt éves Zsuzsa félt a nagy változástól, de mégis beköltözött a kollégiumba és családja teljes mértékben támogatta őt ebben. „Az első hetekben ott sírtam, ahol senki nem látott” – fűzi hozzá. De szerencsére jött egy új barátság. „Mindig kell egy barát, nekem Keserű Vali lett a legjobb barátnőm” – mondja mosolyogva. A félelmeivel együtt a szín is szép lassan eltűnt, senkit nem érdekelt a származása, csak a teljesítménye számított.

A tanáraim azt mondták, hogy az iskolában és a négyszáz fős kollégiumban eddig rajtam kívül nem volt még cigány, és nagyon örülnek nekem.

A középiskolában visszahúzódó lány volt, soha semmi probléma nem volt vele. Így az sem volt gond, hogy a távolság miatt a szülei nem tudtak feljönni a szülői értekezletekre. Az érettségi után Zsuzsa vegyipari technikus lett. „A barátnőm, Vali, Pécsett az Orvostudományi Egyetemen a Közegészségtani Intézetben kapott munkát. Hívott engem is. Nővérszállón laktunk, dolgoztunk, volt pénzünk, jó életünk lett.”

A szüleinek és testvéreinek már ő vitt ajándékokat, amikor kéthetente hazament a falujába. Imádta munkáját: DNS-t izolált vérből, nyálból és szövetből. Már öt éve dolgozott a laborban Zsuzsa, amikor barátnőjének újra fontos szerep jutott életében. Vali úgy döntött, hogy művelődésszervezőnek tanul tovább. Folyton Zsuzsa fejét tömte a főiskolai élményeivel és biztatta, hogy ő is jelentkezzen egyetemre. „Egész életedben a mikroszkópban akarod számolni a sejteteket?” – így motiválta.  „Végül megírtam a központi felvételit, és fel is vettek  Szegedre a József Attila Természettudományi Karának biológia szakára nappali tagozatos képzésére” – ezt is nagyon szerényen meséli Zsuzsa.

„A főnököm Prof. Dr. Ember István megkérdezte, hogy a szüleim tudnak-e majd engem támogatni a tanulásban. A válaszom természetesen az volt, hogy nem” – meséli tovább Zsuzsa.  Felajánlotta, hogy tovább foglalkoztatják rugalmas munkaidőben. Így Szeged és Pécs között ingázott. Sajnos azonban egy idő után kiderült, hogy ez így mégsem működőképes.

Szeged rámosolygott

„Ugyanazt az egyetemi élményt átéltem, amiről a barátnőm áradozott nekem, főállású egyetemista lettem és Szegedre költöztem kollégiumba – meséli lelkesen Zsuzsa. – Szeged szó szerint rám mosolygott, a portás, a buszvezető, az emberek az utcán, mindenki kedves volt hozzám. Szeged tényleg befogadott” – mondja boldogan. Munkahely híján újra családja támogatására szorult: a már dolgozó testvérei folyamatosan küldtek neki csomagot és némi zsebpénzt is.

Két év után aztán átjelentkezett a pécsi egyetemre, és visszakapta a laborasszisztensi állását. „Az előadások és a munkahelyem között zajlott az életem” – mondja. A tanulás itt is jól ment a szorgalmas Zsuzsának.  A szakdolgozatát a genetikai polimorfizmusból írta, és biológus lett.

A diplomaosztómra több autóval már az egész családom eljött, nagy esemény volt ez nekünk

 – mondja. Sajnos a végzettségének megfelelő munkát nem tudtak adni neki. „Ismét Ember István professzorom volt az, aki ajánlotta, hogy jelentkezzek a hároméves doktori képzésre, mert akkor továbbra is az intézethez tartozhatok, és lesz tanulmányi ösztöndíjam is. Ő volt az is, aki biztatott, hogy pályázzam meg a MTA roma hallgatóknak hirdetett ösztöndíját. Hetven pályázó közül nyertem el, és én lettem a Magyar Tudományos Akadémia első roma ösztöndíjasa. Így már nem kellett plusz takarítást vállalnom a doktori tanulmányok mellett” – mondja.

„Doktori témám a magyarországi cigány lakosság daganatokkal szembeni genetikai érzékenysége volt” – mondja. A korábbi feltételezésekkel ellentétben az jött ki, hogy nem a genetikai mutatók a meghatározóak, hanem inkább a környezeti tényezők a felelősek a daganatok kialakulásáért. A rossz lakáskörülmények, a nem megfelelő táplálkozás, a stressz, a dohányzás, a mozgásszegény életmód. „Konferenciákon, népegészségtani és közegészségtani szakmai körökben tudományos nyelven képviselem ezeket az eredményeket. Laikusoknak is szívesen beszélek erről, például iskolákba megyek előadásokat tartani. Nemzeti kiválóság program keretében kerültem a Gandhi Gimnáziumba is, ahol a roma diákokat és családjaikat arra biztatom, hogy van lehetőség változtatni az életmódjukon. Az egészségtudatosságról, fogamzásgátlásról, identitásról beszélgetünk” – magyarázza.

Aranypánt-jelölt lett

„Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom.”

Az Aranypánt-díjat a Roma Sajtóközpont alapította, minden évben a Nemzetközi Roma Napon adják át az elismerést. Jelölni olyan hétköznapi roma hősöket lehet, akik munkájukkal megbecsülést, elismerést vívtak ki a környezetükben. Zsuzsa büszke rá, hogy 2016-ban ő is a jelöltek között volt.

„2010 óta van státusom a Pécsi Tudomány Egyetem Általános Orvosi Kar, Orvosi Népegészségtan Intézetben egyetemi adjunktusként, ahol orvosokat, gyógyszerészeket és fogorvosokat tanítok. Tantárgyam a betegségmegelőzés és az epidemiológia. Sajnos roma tanítványunk kevés van, az eddigi pályafutásom során, talán ha két cigány diákkal találkoztam az egyetemen” – mondja.

Fotó: Hernád Géza

„Boldog vagyok, hogy a lányom már így nőhet fel”

Férjével, dr. Kiss István kutató orvossal a volt munkahelyén ismerkedtek meg, a Népegészségügyi Intézetben. 2007-ben házasodtak össze, egy év múlva született Zsuzsi lányuk. „Kislányom kettős identitást kap, tudja, hogy az anyja beás, az apja nem cigány. Neki nincs más dolga, csak a kilencévesek átlagos életét élni, és a saját szobájában az íróasztalánál tanulni. Boldog vagyok, hogy ő már így nőhet fel” – zárja a beszélgetést dr. Orsós Zsuzsanna biológus, rákkutató.

Megosztás Facebookon