Aktuális

Közölte, hogy az anyja meghalt, majd molesztálni kezdte a gyereket a bicskei igazgató

Tíz gyerek szexuális zaklatásával vádolják a bicskei gyermekotthon egykori vezetőjét, aki korábban még állami kitüntetést is kapott. A vádirat szerint a férfi legfiatalabb áldozata mindössze tízéves volt, és éppen az édesanyját veszítette el, amikor az igazgató, V. János rámászott.

A férfi azért hívta be magához a gyereket, hogy elmondja neki: az édesanyja meghalt. „Gyászát és megilletődöttségét kihasználva úgy tett, mintha vigasztalná, ehelyett azonban szexuális cselekményt végzett vele. Odament hozzá, átölelte, majd felülről benyúlva a sértett pólójába, előbb a meztelen hátát simogatta, majd benyúlt a sértett alsónadrágjába, és a fenekét simogatta és megfogdosta” – áll a vádiratban. A hétfőn megkezdődött büntetőperen elhangzott vád szerint néhány hónappal később ennél tovább is ment a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt igazgatója: megfogdostatta a kisfiúval a nemi szervét, és ő is fogdosni kezdte a gyerekét.

Kilenc másik gyerekkel is hasonlóan bánt – ahogy ők szólították – „János bácsi”, de a gyermekotthon egyik volt nevelőjét is szexuális erőszakkal és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. A két vádlott büntetőpere december 4-én kezdődött, a tárgyaláson csak a vádirat ismertetése volt nyilvános, a vádlottak és a tanúk meghallgatása zárt tárgyaláson folyt. Az ügyben a hétre még egy, a jövő hétre pedig két tárgyalási napot tűztek ki.

Az egykori intézményvezető maximum 22,5 év fegyházbüntetést, míg a nevelő legfeljebb 12 éves börtönbüntetést kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top