Aktuális

Nem merényletbiztos a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

A Vigadó utca irányából védik a főváros szívében megrendezett, Vörösmarty téri karácsonyi vásárt a lehetséges terrormerényletek elől. Útakadályokat helyeztek ki, hogy elejét vegyék egy gázolásos támadásnak, ám egyesek szerint túl nagy a hézag az akadályok között.

Kamionnal nem, de egy kisebb teherautóval, furgonnal könnyen ki lehet kerülni azokat az útakadályokat, amelyeket a BRFK helyezett ki a Vörösmarty térnél, hogy megelőzzék az esetleges gázolásos merényleteket. Azokat, amelyekből sajnos nem egy történt már világszerte (tavaly például a berlini karácsonyi vásáron), így nem Budapest az egyetlen város, ahol akadályokkal próbálják elejét venni annak, hogy valaki teherautóval hajtson a tömegbe. 

Csakhogy a hvg.hu egyik olvasója arra panaszkodik, hogy szerinte a pesti karácsonyi vásárnál nem védenek megfelelően ezek az akadályok, mert egyszerűen ki lehet azokat kerülni. Szerinte elképzelhető, hogy eredetileg szorosabbra tervezték az elhelyezésüket, csak a kivitelezésbe csúszott hiba, de az is lehet, hogy az áruszállító járművek miatt vették lazábbra a lehelyezésüket. Csak akkor mi értelme az egésznek? – tette fel a kérdést. 

A lap megkereste az üggyel kapcsolatban a rendőrséget, de a BRFK sajtóosztálya már közel egy hete nem válaszol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top