Aktuális

Ismét másodfokon a lúgos orvos ügye: szemtanúkat hallgattak meg

Iratismertetéssel és tanúmeghallgatással megkezdődött a megismételt másodfokú eljárás csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán annak az orvosnak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnője altestét és nemi szervét.

A Kúria június 13-án helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, másodfokon hozott határozatát, és új másodfokú eljárást rendelt el. A Kúria ugyanis korábban úgy látta, hogy a bizonyítást nem vitte végig sem az első, sem a másodfok, amikor korábban bűnösnek mondták ki a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját, a mostanra a médiában lúgos orvosként elhíresült B. Krisztiánt.

A csütörtöki tárgyaláson – a Kúria iránymutatásának megfelelően – szemtanúkat kérdezett az eljáró tanács, és megkezdődött a sértett, Renner Erika tanúkénti kihallgatása is. A tárgyalás elején a megvádolt orvos – aki az eljárások során mindvégig tagadta bűnösségét – vallomást tett. Azt mondta: féltékenység nem jellemezte hat évig tartó szeretői kapcsolatát a sértett nővel, elfogadták, hogy mindketten szexuális viszonyt folytatnak másik emberrel is. „Soha semmi rossz érzésem nem volt Erika felé” – fogalmazott a vádlott, aki hangsúlyozta azt is, hogy nem erőszakos ember.

Közölte is, hogy nem törte fel volt barátnője e-mail-fiókját, azért tudott oda belépni, mert megadták egymásnak a belépéshez szükséges adataikat korábban. Nem figyelte, nem zaklatta volt barátnőjét, és a lakásához nem volt kulcsa – jelentette ki a vádlott. Elmondta, hogy a bűncselekmény idején, 2013. március 12-én reggel „sok oldalról igazolt valós tevékenysége” volt, a kórház külföldi tulajdonosaival volt bejáráson az intézményben.

lúgos orvos MTI Fotó: Mohai Balázs

A lúgos orvos – MTI Fotó: Mohai Balázs

A meghallgatott szemtanúk – elmondásuk szerint – a bűncselekmény idején két különböző embert láttak a lépcsőházban: egyikük egy bukósisakot viselő, motorosruhába öltözött, másikuk pedig egy biciklisruhás, hátizsákos férfit látott. Az utóbbi szemtanú azt közölte, hogy szerinte B. Krisztiánt látta akkor. Elmondta azt is, hogy meglepődöttnek, zavartnak találta a férfit, aki a reggeli időpontban jó estét kívánt.

Az ítélőtáblán – a Kúria iránymutatásának megfelelően – azt is igyekeztek tisztázni, miért a vádlott jutott Renner Erika eszébe elsőnek lehetséges elkövetőként. A sértett elmondta: úgy emlékszik, hogy a barátnője a kórházban, amikor az intenzív osztályon feküdt, kérdezte tőle, hogy a vádlott tette-e ezt vele, ő erre sírva fakadt, és bólogatott. Ezt a sértett megérzésnek nevezte, mert félt a férfitól.

Ez történt eddig

A per várhatóan december 5-én tanúmeghallgatásokkal folytatódik. Az ítélőtáblának az eljárás során szembesítenie kell a sértettet és a vádlottat. A vád szerint a férfi, aki a bűncselekmény idején még kórházigazgató volt, 2013 tavaszán maszkban behatolt volt barátnője otthonába, a nőt megkötözte, injekcióval elaltatta, és lúgot öntött nemi szervére. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától.

Idén márciusban aztán a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, és végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Ezután került előzetes letartóztatásba a vádlott.

Az ügyészség további súlyosításért, a védelem megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezéséért és új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Kúriához. Miután az első- és a másodfokú döntés között a bűnösség kérdésében is volt eltérés, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására. A Kúria szerint a másodfokon eljáró ítélőtábla terjedelmes bizonyítást folytatott le, és helyesen járt el, amikor az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást kiegészítette, pontosította. Ezt azonban nem vitte következetesen végig, azaz odáig, hogy csakis a vádlott lehetett az elkövető, ezért indokolt az új másodfokú eljárás lefolytatása, ahol ezeket a hiányosságokat ki lehet küszöbölni.

A Kúria júniusban rendelkezett a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartásáról is, mert úgy látta, a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top