Aktuális

Mall.hu: késhetnek a megrendelések, de nem állt le a webáruház

A mall.hu székhelyén tartott keddi razzia után csütörtökön már működött a hazai webáruház ügyfélszolgálata, és elvileg le is lehet adni új rendeléseket. Az előre fizetett termékeknél visszautalják a pénzt annak, aki kéri, de nem tudni még, hogy ez hány napot vesz igénybe.

A webáruház budapesti székhelyén november 14-én razziázott az adóhivatal és a rendőrség, ugyanis egy nemzetközi bűnszervezet számos cégen keresztül 4,5 milliárd forinttal károsította meg a magyar államot. Akkor a mall.hu oldalán közölték, hogy az átvételi pontok és az ügyfélszolgálatuk nem elérhető, a hatósági intézkedés miatt pedig a megrendeléseket nem tudják teljesíteni. Hozzátették azonban, hogy minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe vesznek, hogy visszaállítsák a normál üzletmenetet, és kiszállítsák a megrendelt árukat.

A Ripost úgy tudja, hogy bár sokan hiába fizettek előre egy termékért, nem kaptak tájékoztatást, sem visszaigazolást, hogy akkor most pillanatnyilag mi van a már megvásárolt termékükkel. Ugyanakkor a lap szerint már működik a webáruház ügyfélszolgálata, rendelések pedig továbbra is leadhatók az oldalon. Rédey Iván, a webáruház igazgatója a lapnak azt mondta, hogy a központi raktárukból továbbra is tudnak szállítani, ezért lehetséges továbbra is a rendelés az oldalon, de bárki törölheti is a megrendelését. „Aki pedig előre fizetett, annak a pénzt visszautaljuk, de nem tudni, hány napon belül sikerül” – közölte. 

Aki visszakérné az előre kifizetett pénzt, annak a termék sorszámát és a saját bankszámlaszámát kell megadnia a cég ügyfélszolgálatosainak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top