Aktuális

Csúnyán megbírságolták az Extreme Digitalt egy Black Friday-akcióért

A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 20 millió forintra büntette meg az Extreme Digitalt. A két évvel ezelőtti Black Friday-hirdetésekkel volt a gond.

Az Extreme Digital Zrt. 2015-ben a Black Friday alkalmából olyan hirdetéseket jelentetett meg – többek között rádiós és televíziós reklámokat, bannereket, újsághirdetéseket –, amelyekben azt ígérte a vásárlóknak, hogy több száz terméket vásárolhatnak meg 50-70 százalékos kedvezménnyel.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt kifogásolja, hogy a megjelölt kedvezmény kizárólag olyan termékeknél volt valójában elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem tekinthetők tipikus termékeknek. Emellett a kínált termékeknek kevesebb mint 1 százaléka volt elérhető a reklámokban megjelölt „akár 70%-os kedvezménnyel”, illetve jóval kevesebb mint 10 százaléka „akár fél áron” – idézi a hvg.hu.

Az Extreme Digital közleményben reagált a bírságról szóló hírre: „Minden tiszteletünk a GVH-é, de ahogy 2015-ben úgy a holnapi Black Fridayn is lesznek 70 százalékos, sőt 77 százalékos akcióink. Két évvel ezelőtt közel ötvenezren vásároltak a Black Friday keretében, ami tavaly közel 30 százalékkal növekedett, és idén is jelentős vásárlói létszámbővüléssel számolunk. Vagyis a fogyasztók tapasztalataink szerint pontosan értik, mi zajlik egy ilyen akciós napon, ahol rövid ideig valóban óriási kedvezményeket tudnak elérni” – mondta Várkonyi Balázs ügyvezető igazgató.

Címlap: MTI Fotó/Földi Imre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top