Aktuális

Végignézte, ahogy az anyja vegetál, majd évekig élt együtt a holttestével

Elkezdődött hétfőn annak a férfinak a pere, aki két évig lakott egy fedél alatt édesanyja holttestével Dunakilitin. Bár kezdetben azt hitték, gyilkosság történt, a vádlottnak végül gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt kell felelnie. Az ügyet a Mosonmagyaróvári Járásbíróság tárgyalja.

Mint korábban megírtuk: halott, mumifikálódott édesanyjával két éven keresztül élt egy házban Dunakilitin az a férfi, aki ellen gondozási kötelezettség elmulasztása miatt vádat emeltek, pere hétfőn kezdődött.

A Győri Törvényszék tájékoztatásából most kiderülnek a tragédia előzményei is. Eszerint anya és fia együtt lakott a dunakiliti házban. A vádlott apja meghalt, testvéri pedig már elköltöztek. Az asszony férje halála után depressziós lett, állapota 2010-től kezdődően folyamatosan romlott, annyira, hogy gondozásra szorult, és gyógyszereket is írtak neki, de nem szedte be azokat. A nő 2013 szeptemberéig néha még kiment tisztálkodni és enni, de miután fiához ugyanebben az időszakban beköltözött az élettársa, már nem hagyta el a szobáját, a két nő nem is találkozott. Ezután a vádlott gondoskodása abban merült ki, hogy vitt be neki ételt. Hiába látta, hogy anyja alig evett, lesoványodott, nem szedte a piruláit és nem tisztálkodott, a férfi nem tett semmit.

A vádirat szerint bár a sértett pszichiátriai betegsége miatt maga zárkózott be a szobájába, és orvosi segítséget sem kért, mégis a vádlottnak a gondozási kötelezettsége körében biztosítania kellett volna a sértett egészségének megóvását. Ám a férfi az étel biztosításán túl semmit nem tett az anyja állapotának javításáért, a gyógyszereit nem íratta fel, orvosi segítséget nem kért. Ezzel a gondozásra szoruló sértett életét, testi épségét és egészségét veszélyeztette.

A nő 2014-ben hunyt el, hogy pontosan mikor, azt nem tudni. Az sem tisztázott még, mi vezetett a halálához. A férfi  több héttel azután, hogy a holttestet megtalálta, elrejtette azt a házuk pincéjében. A nő maradványaira rendőrök bukkantak rá intézkedés közben, 2016 januárjában.

(via 24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top