Aktuális

A kórház bejáratánál ütötték el az idős nőt – az orvosok mentőt hívattak hozzá

„Tudjuk, mi a rendszer, de egy kórház bejárata előtt az a szintű leszaromság, amit egy felesküdött orvos részéről tapasztaltunk, elfogadhatatlan.”

Az eset, amelyről a 444.hu olvasója beszámolt a lapnak, pénteken délután történt, a II. kerületi Frankel Leó utcában, pont a Budai Irgalmasrendi Kórház bejárata előtt. Richárd azt írja, egy tolató autó ütött el egy idősebb nőt, aki nagyot esett, és emiatt a fejéből szivárogni kezdett a vér. Azonnal odarohant a nénihez, a kiszálló sofőrnek pedig azt mondta, hívjon valakit a kórházból segíteni.

Öt perccel később a férfi egyedül jött ki az épületből – írja a lap. Miután azt tanácsolták nekik, hívjanak mentőt, Richárd is berohant a kórházba orvosért, de a recepción neki is azt tanácsolták, hogy mentőt kell hívni. Erre már felháborodva mondta, hogy „ez egy kórház sebészettel, azonnal küldjenek ki valakit”.

„Mire kiléptem az épületből, a sofőr már hívta a mentőt. 13:19-kor. A kórház ajtajából.” Richárd azt írja, néhány perccel később ugyan kicsoszogott egy középkorú nő fehér köpenyben, de nem tett semmit. Később megjelent egy ápoló, aki ugyan igyekezett megnyugtatni a nénit, ám ennél többet nem csinált. „Újra és újra kérdeztük, hogy miért nem látják el rendesen: szabályok vannak, mentős kell, nem szabad mozgatni.

A beszámolóból kiderül, hogy 20 perccel később hoztak a nénire egy lepedőt, 13:45-kor pedig megérkezett a mentő is, amely csak a harmadik próbálkozásra találta meg a címet. „A mentő 14:08-kor ment el a helyszínről, miután kettő pillanat alatt az ágyra rakták és biztosították a nénit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top