Aktuális

Ennyivel nő a kötelező biztosítás díja januártól

A meghirdetett tarifák alapján átlagosan 15 százalékkal emelkednek a díjak, és a legtöbb biztosító megszünteti a havi díjfizetést.

A szerda éjféli határidőig az érintett 13 biztosítóból 12 hirdetett új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifát a kampányidőszakra. A Netrisk.hu online alkusz által elvégzett előzetes számítások szerint az új kötések mintegy 15 százalékos drágulást mutatnak – írja a 24.hu.

Az átlagos negyedéves díj így 18 ezer forint körül alakul majd biztosítási adó nélkül.

A biztosítók eltérő számítási rendszere miatt azonban lesz olyan autós, akinek ennél kisebb vagy jóval nagyobb mértékben változik a díja. A drágulást főként azok az ügyfelek képesek ellensúlyozni, akik kármentesen vezettek, magasabb bónuszosztályba tartoznak, elektronikus ügyintézést és díjfizetést vállalnak, valamint az éves díjat egy összegben fizetik ki.

Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a legtöbb biztosító megszünteti a havi díjfizetés lehetőségét. Az is előfordul, hogy az alacsonyabb bónuszszinteknél a korábbinál kisebbek a kedvezmények.

A meglévő kgfb-szerződések következő évi díjairól a biztosítóknak legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, év végi évforduló esetén tehát november 11-ig kell tájékoztatniuk ügyfeleiket. Ők ennek ismeretében december 1-je éjfélig juttathatják el felmondásukat a biztosítóhoz, amennyiben a felmondás mellett döntenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top