Aktuális

Halálra kínozhatták az eltűnt popsztárt

Augusztus eleje óta nem adott magáról életjelet egy népszerű orosz énekes. Többen attól tartanak, hogy a 26 éves férfi a csecsenföldi melegellenes tisztogatás áldozatává válhatott.

Zelimkhan Bakajev eltűnéséről már hetekkel ezelőtt beszámolt a brit Attitude nevű oldal. Az értesüléseik szerint Bakajevet utoljára augusztus 8-án látták Csecsenföld fővárosában, Groznijban.
Miután sem a családja, sem a barátai nem hallottak róla, az LMBT+-közösség emberi jogaiért küzdő civil szervezetek arra kezdtek gyanakodni, hogy az énekest őrizetbe vehették szexuális beállítottsága miatt.

Most azonban már attól tartanak, hogy Bakajevet órákkal az érkezése után rabosították, és egy napon belül halálra kínozták.

„Három órával azután, hogy Groznijba érkezett, a rendőrök letartóztatták, tíz órán belül halott volt” – mondta a NewNowNext LMBT+-kulturális oldalnak egy meg nem nevezett forrás.
Múlt héten a Russian LGBT Network alapítója, Igor Kochetkov egy sajtótájékoztatón megemlítette az énekes ügyét.

Zelimkhan Bakajev eltűnése körül sok a gyanús körülmény (Fotó: Twitter)

„Augusztus végén megerősítették korábbi feltevéseinket, amelyek szerint Bakajevet a csecsen hatóságok homoszexualitás gyanúja miatt őrizetbe vették” – mondta a szervezet első embere.
A csecsen hatóságokhoz intézett, a fiatalember hollétére vonatkozó kérdésekre egy csecsen tisztségviselő annyit mondott, hogy Bakajev „biztonságban van”, illetve, hogy „hamarosan elő fog kerülni”.

Egy hónappal ezután a csecsen kormánymédia azt állította, hogy az énekes elhagyta az országot, és Németországban tartózkodik. Ezt két YouTube-videóval próbálták alátámasztani, amelyen egy Bakajevre hasonlító férfi arról beszél, hogy mennyire élvezi a külföldi életet. A videók hitelességét azonban kétségbe vonták, miután többen észrevették, hogy az állítólagosan Németországban rögzített felvételen tipikusan orosz bútorok, valamint Németországban nem kapható egyéb termékek láthatóak.

Mint azt korábban mi is megírtuk, Csecsenföldön csak 2017-ben több száz férfit tartóztattak le „nem hagyományos szexuális nézeteik” miatt. Az orosz Novaja Gazeta pedig arról számolt be, hogy az Oroszország délnyugati csücskében található, önmagát szuverén államnak tekintő Csecsen Köztársaságban nem ritkák a rendőrségi razziák, amelyek eredményeként sokakat elhurcoltak otthonaikból. A lap értesülései szerint ezeket az embereket egy korábbi laktanyában őrzik, ahol nem ritkaság a verés vagy más jellegű kínzás, például az elektrosokk. De olyanok is voltak, akiknek a családjától váltságdíjat követeltek a szabadon bocsátásukért.

A Winq.com pedig arról számolt be, hogy ezen a héten megszólalt egy Makszim Lapunov nevű férfi, aki korábban maga is megtapasztalta a csecsen hatóságok melegellenes fellépését. Ő arról számolt be, hogy milyen atrocitásokat kellett elviselnie a csecsen rendőröktől.

Hétfői sajtótájékoztatóján Kochetkov azt is elmondta, hogy értesüléseik szerint a csecsen szórakoztatóipar egyes szereplőit megkínozták a hatóságok, hogy így szerezzenek további információkat Bakajevről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top