Aktuális

Bíróság elé áll a vendégverő biztonsági őr

Két fiatalt vert meg egy egyetemvárosi szórakozóhely biztonsági őre Miskolcon, aki a súlyos testi sértést akár pénzbüntetéssel is megúszhatja.

Súlyos testi sértéssel vádol a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves biztonsági őrt, aki két vendéget vert meg az egyik egyetemi szórakozóhelyen.

A várirat szerint 2017 májusában, az egyetemi napok rendezvényen két fiatal férfi akart bemenni a szórakozóhelyre, ahol a vádlott biztonsági őrként dolgozott, viszont egyiküket ittassága miatt nem engedték be. Társa pár óra múlva kiment érte, hogy ismét megpróbálja bevinni. A vádlott biztonsági őr ekkor előzetes szóváltás nélkül mindkettőjüket ököllel fejen ütötte, aminek következtében a földre zuhantak.

Az egyikük a bal lapockáján ízületi ficammal járó, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, míg a másikuk a fején sérült meg könnyebben.

A vádlott cselekménye a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett – írja honlapján az ügyészség, amely pénzbüntetés kiszabását indítványozta a biztonsági őrrel szembe garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top