nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Borzasztó tragédiába torkollott az Éjszakai veretés Dobogókőn

Borzasztó tragédiába torkollott az Éjszakai veretés Dobogókőn

Halálos baleset történt Dobogókőn, miután egy Honda kisodródott egy kanyarban, és belezuhant egy húsz méteres szakadékba. A kocsi orral a földbe állt, a sofőr néhány sérüléssel megúszta, de 25 éves utasának nem tudták megmenteni az életét.
NLCafé
f Ajánlom

A Blikk úgy tudja, hogy a Hondában két fiatal lány ült, a 25 éves utason kívül a 20 éves sofőr volt még az autóban. A lap információi szerint egy Facebookon meghirdetett eseményen, az Éjszakai veretés Dobogókőn nevű autós találkozón vettek részt a lányok. Az egyik résztvevő beszámolója szerint a parkolóból való elindulást követően alig néhány perccel sodródtak ki a kocsival egy kanyarnál, még a szalagkorlát előtt, és belezuhantak egy húsz méteres szakadékba. Az autó orral állt végül bele a földbe a szakadék alján, egy fa állította meg a járművet. 

A lap úgy tudja, hogy a sofőr alig pár hete szerezte meg a jogsiját, és könnyebb sérülésekkel megúszta a durva balesetet. Utasát még élve szabadították ki a roncsok közül az esztergomi tűzoltók, ám a fiatal lány később belehalt a sérüléseibe.

A hét végi „veretés” már az 5. ilyen rendezvény volt, amelynek útvonala Dobogókő–esztergomi bazilika. Eddig nem történt hasonló eset egyiken sem – mondta az egyik résztvevő, aki azt is hozzátette, hogy az esemény Facebook-oldalának szövegében a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki az időjáráshoz és saját vezetési tudásához mérten közlekedjen.

Megosztás Facebookon