nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Megvan, hol épül az első budapesti lőtér

Megvan, hol épül az első budapesti lőtér

A tervezett honvédelmi sportközpontokban nemcsak lőni lehetne, hanem oktatnának küzdősportokat, vívást és akár elsősegélynyújtást is. Úgy néz ki, hogy Újbudán már keresik a helyét az első ilyen multifunkcionális lőtérnek.
NLCafé
f Ajánlom

A Magyar Közlönyben több mint egy hónapja jelent meg a lőtérfejlesztési program indításáról szóló kormányhatározat, amely szerint a kormány első ütemben 40 lőteret épít az országban, a második ütemben pedig további 67-et. Összesen a fejlesztésekre minimum 18,2 milliárdot különítenének el az idei és a jövő évi költségvetésből. A Honvédelmi Minisztérium elképzelése szerint nem pusztán lőterek létesülnek, hanem egy részük úgynevezett honvédelmi sportközpont lenne, ahol a lövészet mellett vívást, küzdősportokat is oktatnának, de lehetne itt elsősegélynyújtást, esetleg tájékozódási ismereteket is tanulni. 

Simicskó István honvédelmi miniszter egy M100-as támogatói mesterlövész-puskával a kezében a Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Ezred és a Terrorelhárító Központ (TEK) lövészeti bemutatóján az újdörögdi lőtéren 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Varga György

A Zoom.hu úgy tudja, bár eddig nem hoztak nyilvánosságra semmit arról, hogy egészen pontosan az ország mely állami tulajdonú ingatlanjaiban férnének meg ezek a sportközpontok, Újbudán már keresik a multifunkciós lőtérnek a helyet. A 11. kerület sajtóosztálya azt közölte a lappal, hogy a tervezett sportközpont az előírt szabályzat szerint három modulból állna: egy közösségi épület mellett lőállás és fegyvertár is helyet kapna benne. Ehhez vagy már meglévő lőteret fejlesztenének tovább, vagy pedig egy olyan összközműves önkormányzati telket keresnének, ahova mindezt felépíthetnék. Elképzelhető az is, hogy egy már álló hangárt vagy magtárt alakítanának át.

Az ingatlanok keresésénél az is fontos kritérium, hogy könnyen és gyorsan megközelíthesse őket a lakosság, ugyanakkor kellő távolságra legyenek a lakott területekről, hogy senkit ne zavarjon a lövések hangja. A 11. kerületben a megfelelő helyszíneket közösen keresi a Főépítészi Iroda, a Városgazdálkodási Igazgatóság és az önkormányzati tulajdonban álló Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.. Ha megvan az ideális ingatlan, akkor azt ingyenesen kell majd biztosítaniuk a kormány számára. 

Megosztás Facebookon