Aktuális

Nem elég az 500 ezres álomfizetés, hogy óvónőt találjanak a borsodi faluba

Hiába ajánlott Tornanádaska polgármestere magas fizetést annak, aki a kicsi borsodi faluba szegődne óvónőnek, úgy látszik, nem ajánlott eleget. Volt, aki a bruttó 500 ezres bérnél is többet kért.

Egycsapásra híres lett a Borsod megyei falu, Tornanádaska és annak polgármestere, Beri Tamás, amikor kiderült, hogy bruttó 350 és 520 ezer forint közötti fizetésért keresnek akár pályakezdő óvónőt is a helyi óvodába. A falu valóban minden pénzt megadna, hogy legyen óvodapedagógusa, hiszen a bértábla szerint egy pályakezdő óvónő csak bruttó 196 ezer forintot vihetne haza, de ugyancsak a bértábla alapján egy több mint 30 éves gyakorlattal rendelkező, mesterfokozatú óvodapedagógusnak is  csak bruttó 360 ezer forint jár. 

Ha tehát Tornanádaska bruttó félmilliós fizetést ajánl, akkor az önkormányzatnak a saját keretéből kell kipótolnia a papíron járó béreket. Hiába azonban a nagylelkű ajánlat, még így sem talál egykönnyen óvónőt a borsodi település. Beri Tamás a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy bár szép számmal vannak érdeklődők, eddig még senkit nem hatott meg az elsőre álomfizetésnek tűnő bér. Sőt, sokan kifejezetten kevesellték azt, mondván, máshol sem kapnak jelentősen kisebb összeget. Volt, aki óvodavezetőnek jelentkezett, és bruttó 580 ezer forintot kért volna, tehát többet, mint amennyiről a hirdetés szólt. Arra is volt példa, hogy az egyik jelentkezővel 420-450 ezer forintos fizetésről alkudozott.

A polgármester lassan két éve keres óvónőt, 3-4 dolgozót tudna felvenni. A jelenlegi óvónőkre is gondolnia kell, vagyis kénytelen lesz megemelni a bérüket, mert mint fogalmazott: „a faluban az oktatás a legfontosabb”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top