Aktuális

Még nagyobb szigor jöhet a börtönökben

Egy törvénymódosító szerint a hozzátartozó csak olyan élelmiszert, tisztálkodási szert és dohányárut adhatna a rácsok mögött ülő fogva tartottnak, amit a börtönboltban vásárolt.

Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a Népszava keddi száma a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva.

Ha a kormány törvénymódosítóját elfogadják, akkor ezek után a hozzátartozók az elítélteknek a börtönbe nem küldhetnek kívülről dohányárut, élelmiszereket és tisztálkodási szereket sem. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a fogvatartott havonta egyszer kaphat olyan kívülről érkező csomagot, amelynek tartalmát a cellájában is magánál tarthatja. Például mosakodószereket, rádiót, karórát, cigarettát tarthat magánál. Ezek után ebből a csomagból több minden kiesne, az elítélt kapcsolattartója az említett,  csomagból száműzött termékeket saját költségén megrendelheti a börtönboltban.

Vagyis a törvénymódosítás elfogadása után a hozzátartozók csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé került rokonnak, és ez beleszámít a havi egy csomagba. A lap szerint az előterjesztés azért visszás, mert a szakutasítás szerint az élelmezési alapnorma napi 420 forint plusz áfa, ebből kell kihozni egy reggelit, egy ebédet és egy vacsorát is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top