Aktuális

Tartozott az élettársának, ezért úgy döntött, inkább megöli

Több millió forintos tartozást halmozott fel élettársa felé L. Lajos Tibor, aki ahelyett, hogy megadta volna a pénzt, elhatározta, hogy megöli a nőt.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 66 éves L. Lajos Tibor ellen, aki megpróbálta megölni élettárását, akinek több millió forinttal tartozott. A nőt lelökte a lépcsőn, majd fojtogatta, és egy bottal is ütlegelte

A vádirat szerint 2015 szeptembere óta, alig fél év alatt több mint hárommillió forintot kért kölcsön élettársától a 66 éves L. Lajos Tibor, akinek esze ágában sem volt megadni a fennálló tartozást, helyette inkább megpróbálta megölni a nőt.

A férfi eleinte azzal hitegette az asszonyt, hogy majd a saját bankszámláján lévő pénzből adja meg a tetemes tartozást, amihez hozzáférést is biztosít az élettársának. Persze a férfinak sem pénze, sem bankszámlája nem volt, a nőt egy hamis meghatalmazással vezette félre.

A végzetes padlásfeljáró – fotó – police.hu

Majd 2016 márciusának első napjaiban felcsalta élettársát a XV. kerületi ingatlan padlására, majd a padlásfeljáró-lépcső tetejére felérve onnan lelökte őt.

A szerencsétlen nő legurult a lépcsőn, a padlásfeljáró előtti betonra zuhant. A vádlott a sértettet magára hagyta, majd 20 perc múlva visszatért a helyszínre, és amikor látta, hogy a nő még életben van, fojtogatni kezdte, illetve egy fémvégű bottal testszerte, többször megütötte.

A bántalmazásnak végül a sértett segélykiáltásaira felfigyelő szomszédok vetettek véget, akik értesítették a rendőrséget és a mentőket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top