Aktuális

Hajléktalanhoz hívott volna mentőt, lerázták

A fiatal anyuka épp iskolába kísérte kisfiát, mikor észrevette a segítségre szoruló hajléktalan férfit. Csakhogy hiába próbált segítséget hívni neki.

Bishenden Adrienn és kisfia épp a Péterfy Sándor és a Rottenbiller utca sarkán járt, mikor megpillantották a kerítésbe kapaszkodó hajléktalan férfit. „Többen megálltak, mert a férfi alig állt a lábán, lógott belőle a katéter” – mesélte a Borsnak Adrienn, majd hozzátette, azonnal hívta a mentőket.

„Egy kedves diszpécser hölgy felvette az adataimat, majd mondta, hogy küldi a segélykocsit” – idézte fel a történteket az anyuka, majd hozzátette, miután a mentő fél órán belül sem érkezett a helyszínre, újra hívta a segélyvonalat. „Ezúttal egy férfi vette fel a telefont, de rendkívül türelmetlen és kötekedő stílusban beszélt.

Adrienn azt mondja, a férfi le akarta rázni azzal, hogy biztos egy „büdös, részeges alakról van szó, holott ebből egy szó sem volt igaz”. A nő végül hét perc után bontotta a vonalat. A segítség végül a közeli Péterfy Sándor utcai kórházból érkezett: egy biztonsági őr érkezett tolókocsival, ő tolta végül a férfit a kórházba.

A Bors az ügyben kereste a mentőket, de eddig nem kaptak választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top